Jump to content

Amivel a gyermekeidnek tartozol

2014. 08. 16. 20:00

A legtöbb szülő úgy érzi, hogy nem tudja megadni a gyermekeinek, amire vágynak, de ezzel a három dologgal feltétlenül számolj!

1. Tartsd velük a kapcsolatot!

Fontos, hogy ismerd a gyermekeid barátait, álmait, félelmeit, kedvenc zenéjüket, példaképeiket. Ha még nem sikerült ennyire megismerned a gyermekeid, változtass ezen, míg nem késő! Csak így válhattok erős szövetséges társakká.

2. Mindig hallgasd meg őket, figyelj rájuk!

Fordíts időt arra, hogy meghallgasd a csemetéidet, és ne csak azt halld, amit mondanak, hanem azt is, amit nem mondanak ki. Sokszor már a gesztusaik is beszédesek. Minél többet beszélgetsz velük, annál inkább fogod tudni, hogy mi járhat épp a fejükben.

3. Higgy bennük!

A legtöbb gyermek nem kap otthonról elegendő önbizalmat, dicséretet, s nem érzik azt, hogy a szüleik hisznek bennük. Mindezekre pedig nagy szükségük van ahhoz, hogy sikeresen megálljanak az élet viharai közepette is. Dicsérd őket, vedd észre, ha valamit jól csinálnak, vigasztald, és segíts nekik talpra állni, ha mégsem mennek olyan jól a dolgaik.

(Forrás:lelkielet.hu/Fotó:healthnews.com)