Egyszerűen azért, mert a gyerekünk millió idegsejtjével „figyel”, érzékel minket, és a másodperc tört része alatt átlát a szitán, felfedezi, hogy valami nem stimmel, „itt engem a nagyok át akarnak verni!”
És mit szűr le mindebből? „Ha anya-apa nem mer beszélni a dologról, akkor tényleg nagy baj van! Ha még ők, a tévedhetetlen, sérthetetlen óriások sem tudnak megbirkózni a valósággal, akkor én a kicsi, tényleg nem tehetek semmit, akkor engem tuti leterít az a hatalmas valami!”
Ezért aztán beszélni kell! Mindig, mindenről, de a gyerek életkorának megfelelő szinten! Nem a valóság naturalisztikus megmutatásáról van szó, sokkal inkább arról, hogy felvállaljuk, számunkra milyen érzelmi élményt jelent mindaz, ami történik és hogyan igyekszünk megbirkózni vele."