Nem sokan tehetik meg azt, hogy teljes mértékig kihasználják azt az időt, amelyet gyermekeikkel otthon tölthetnének. Általánosságban elmondható, hogy a nők többsége a gyermek második életkorát betöltve visszamennek dolgozni, a gyermek pedig bölcsődében tölti a hétköznapokat. Már a kicsi gyermekek életébe is begyűrűzik az, hogy csak az esték és a hétvégék a szabadok. Még ha a játék a fő tevékenységük a bölcsődében, óvodában, mégsem a szüleikkel vannak.
Előbb vagy utóbb minden gyerkőcnek az lesz a sorsa, hogy elhagyja az otthon nyugalmát és ha a bölcsődét nem is ismeri, de az óvodával már meg kell barátkoznia. Az első hely lehet, ahol anyától, a szülőktől el kell válni hosszabb időre, és nem az otthoni környezet veszi körül. Barátságos, gyermekközpontú nevelési intézmény az óvoda, mégis a szeretetteljes otthoni légkörében fejlődő gyermekekből sírós, hisztis gyerkőc válhat. A korábban nyugodt gyermek már akkor elkezd sírni, ha az óvoda szót meghallja, vagy ha az anyukájától el kell válni. Az óvodába menet gondot okozhat, de az igazi "tragédia" csak akkor következik, ha az elválásra kerül a sor. Hevesen kapaszkodik az édesanyjába, és még az óvó néni kedves hangjával, szelídségével is alig tudja eltávolítani a gyermeket. Ez a viselkedés teljesen normális, és csak azt jelzi, hogy a gyermekünk idegrendszere érik. A szeparációs szorongás a kognitív fejlődés velejárója. Az újszülöttek is rendelkeznek azzal a képességgel, hogy felismerjék anyjuk hangját és arra reagálnak is. Ahhoz, hogy azt felfogják a gyerekek, ami nem látható, attól még létezik, nagyjából a nyolc hónapnak kell eltelnie. Vagyis, ha anyát nem látja, attól még tudja, hogy van. Ekkor már arra is rájönnek a gyerekek, hogy nemcsak a szülők tudnak tőle távolodni, hanem fordítva is igaz.
Mégis nagyon nehéz egy síró gyermeket magára hagyni idegenebb közegben. Márpedig a bölcsődei és az óvodai beszokatás némi sírással is járhat. Az új környezet, a gyerektársaság mindaddig nagyon tetszetős, amíg anya is közelben van. Amikor az anya már nem látható, akkor következik a sírás. Ezek viszonylag gyorsan és könnyedén túl lehet lépni akkor, ha a gyerekek megtapasztalják a biztonságot mind a bölcsőde/óvoda felől, mind pedig a szülők részéről. Ez azt jelenti, hogy a nevelési intézményben szeretetteljes a közeg, sok az új pajtás és játék, valamint a szülő minden nap a gyermekéért megy, és az elváláskor nem eltűnik, hanem elköszön a kicsitől. Így hamar kialakul a gyerekekben a napirend.
A szeparációs szorongásra úgy kell tekinteni, mint egy múló állapot, amit azonban kezelni kell. A bölcsődei és óvodai dolgozók felől is megértésre, türelemre van szükség, de a szülőknek ugyanezt kell képviselniük. Talán a szeparációs szorongás az anyákat jobban megviseli, mint a gyerekeket. A gyerkőcök általában az anyától való elválás utáni percekben megnyugszanak, és már mehet is a játék, a szülőben viszont maradhat a rossz érzés amiatt, hogy gyermekét sírni látta.
A szeparációs szorongás nem múlik el az ovis beszokatás után. Annak tünetei elmúlhatnak, de minden változással újból megjelenhetnek.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!
