A világ legtermészetesebb rendje az, hogy a gyerekek felnövése után útjára engedjük őket ismeretekkel, tudással, hagyományokkal, szokásokkal felvértezve, hogy az értékeket tovább adják majd saját gyermekeiknek is.

A várandósság időszaka gyönyörű, izgalommal teli várakozás, majd a baba megszületése után szinte minden nap más, mindig valami újat mutató élet következik. A kicsi gyerekek életének központi szereplője az édesanya és a szűk család, hiszen mindenkinek szüksége van az anya és az apa közelségére. Idővel a gyerkőcök egyre önállóvá válnak. Ez minden szülő célja, azonban sokan mégis nehezen viselik, amikor ez az időszak is beköszönt. Elengedni és elszakadni nem könnyű, vagyis nem mindenkinek.

A fiataloknak is lehetnek fenntartásai az ismeretlennel, így a legjobb, ha beleszokatjuk őket olyan helyzetekbe, amelyeket maguknak kell megoldaniuk. A leválásnak nem feltétlenül kell a semmiből eredőnek lennie. Hagyni kell, hogy tapasztaljanak, hogy maguk intézkedjenek olykor saját dolgaikban. Segítsük őket, amikor arra szükségük van, de engedjük el a kezüket, mert ennek áldásos hatását élvezni fogják akkor, amikor tényleg leválnak a szülőkről.

Csakhogy a szülők néha túlzásba viszik az aggodalmaskodást. A szülők mindig aggódnak gyermekeikért, de amikor már felnőtté válnak, saját életet kezdenek, más a helyzet. Saját bőrükön tapasztalják meg azt, hogy milyen a pénzt beosztani, fizetni a számlákat, alkalmazkodni másokhoz. Otthont kell teremteni, dolgozni kell, amellyel képesek megteremteni a kiadások fedezését, és ha olyan ügyesek, akkor még a jövőjüket is tudják építeni. Talán a párjukat is megtalálják, csakhogy némelyik szülő még ekkor is úgy érzi, hogy őrködnie kell gyermeke élete felett.

Természetesen nem arról van szó, hogy a felnőtté válás után már szóba sem állnak egymással a szülők és gyerekek, de segítő szándékú szülők mindig a gyermekeik mögött maradva, tisztes távolságból figyelik az eseményeket, és ugrásra készen állnak, ha arra van szükség, hogy valamilyen módon segítsenek gyermekiknek. Ha azonban ez a segítő támasz úgy nyilvánul meg, hogy túlságosan a magánéletükbe avatkozik bele, nemhogy beengednék a gyerekek a felnőtt életükbe szüleiket, hanem egyenesen eltávolodást idézhet elő.

Ilyen lehet az a helyzet, amikor a szülő túlságosan beleavatkozik gyermeke magánéletébe, szerelmi életébe. Természetesen az jó, ha a szülőket érdekli, hogy gyermekük élete hogyan alakul, hiszen boldognak szeretnék látni őket, de csak bizonyos mértékig. Az erőszakos kérdezősködés, a saját vélemény és akarat ráerőltetésével elérhetik azt, hogy elhatárolódnak a kommunikációtól a gyerekek.

Súlyos hiba lehet a szülő és gyermek kapcsolatában, ha pénz befolyásolja azt. Vagyis, ha a szülő anyagi támogatással segítette gyermekét, majd ha a gyerek saját döntése ellenkezik a szülőével, akkor hirtelen megcsappan az anyagi támogatás is. A pénzt nem lehet befolyásolás eszközeként felhasználni, főleg nem szülő-gyermek kapcsolatban. Az már sokkal életszerűbb, hogy a szülők leülnek gyermekükkel megbeszélni a dolgokat őszintén és nyíltan.

Nagyon jó, és az a helyes működési rend, ha a felnőtté vált gyerek tudja, hogy szüleire bármikor számíthat, akár haza is költözhet gond esetén. Ha a szülők úgy is ítélik meg, hogy gyermekük számára az lenne a legjobb, ha hazaköltözne, ezt erőltetve nem szabad kikényszeríteni, mert nemcsak nem költözik haza, de még megromolhat a kapcsolat is.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!