Jump to content

Ne csak az éjszakák, hanem a napok is legyenek nyugodtak

2018. 11. 24. 19:00

Minden szülő vágya, hogy gyermeke boldog és egészséges legyen. Árgus szemmel figyeljük gyerkőceinket, és ha valami nyugtalanítót veszünk észre, akkor azzal általában orvoshoz fordulunk.

Érdekes, de sok szülőt inkább csak esztétikailag idegesít az, hogy a gyermeke szája mindig nyitva van. Annak ugyanis semmi különösebb okot nem tulajdonítanak, csupán a gyerkőc elmélázását gondolják csak bele. A gyerekek amúgy is hajlamosak belefeledkezni a játékba, és amikor fő tevékenységükre koncentrálnak, talán még a szájuk is nyitva marad. Ennyi lehet a magyarázat.

Az igazság azonban az, hogy ennél komolyabb dolog is lehet a háttérben, és nem érdemes legyinteni arra. Az is lehet, hogy egészségügyi probléma a száj állandó nyitva tartásának az oka. A legkisebb lehetőség arra van, hogy a szájlégzés veleszületett, nagyon ritka ugyanis az, hogy az orrjárat elzáródott, így született a baba. Ezt már a születés utáni vizsgálattal ki lehet zárni.

A kisbabák orrocskája is kicsi. Ez a tündéri nózi azonban nem úgy funkcionál akkor, ha csak egy kicsit is megduzzad az orr nyálkahártyája. Ha egy baba nem tud az orrán lélegezni, az anyatejes táplálást is megnehezíti.

Kicsi gyerekek esetében az is előfordulhat, hogy a fogzás idején a nyálkahártyák megduzzadásával nem átjárható az orrjárat a levegő számára, így kénytelen a gyerkőc a száján levegőt venni. A megfázásnak, influenzának, légúti betegségeknek, allergiának szintén tünete lehet az orrfolyás, az orrdugulás. Elképzelhető, hogy az orrlégzést orrpolipok gátolják, vagy az orrmandula nagyobbodás miatt veszi a száján a levegőt. Mivel a kicsi gyerekek érdeklődőek a világ iránt, és hajlamosak mindent megkóstolni, talán még az orrlyukba is feldughatnak kisebb tárgyakat, amely ugyancsak megnehezíti az orrlégzést.

A legegyszerűbb és leggyakoribb magyarázat azonban a szájlégzésre nem más, minthogy a beszáradt orrváladék tömíti el annyira a járatokat, hogy már csak a száján képes levegőhöz jutni.

Nem tulajdonítunk olyan nagy lényeget az orrfújásnak, pedig nagyon fontos. Megkérjük gyermekeinket, hogy fújják ki az nózijukat, de ha nem rendszeresen és nem megfelelően teszik azt, akkor légúti akadály képződik. Ennek megelőzése érdekében kicsik esetében az orrszívás javasolt. Már másfél éves kortól érdemes a gyerekeket megtanítani a helyes orrfújásra és használjunk sósvizes orrspray-t, orrkenőcsöt a duguláselhárításért.

Amennyiben nyugtalanít gyermeked gyakori szájlégzése, mindenképp keresd meg annak okát és ehhez szükség lehet akár orvosi segítségre is. A szülők lelki nyugodtságához mindenképp fontos a gyermekek egészsége.

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)