Az óvoda még ugyan játékos keretek között fejleszti a gyerkőcöket, de az iskolába lépve már a gyerekek „munkahelyének” tekinthető az oktatási intézmény, hiszen nem csak odafigyelve szükséges az órákon részt venniük, hanem a lehető legjobban kell egy-egy tananyag órán hallható információit megjegyezni, elsajátítani.

Mint ahogy a felnőtteknek, úgy a gyerekeknek is lehetnek jobb és rosszabb napjaik, és teljesítményük is változó lehet. Még akkor is, ha még a szülő is besegített abba, hogy a lehető legjobban teljesítsen gyermeke az iskolában.

Azt szeretnénk, hogy jó tanuló legyen gyermekünk az iskolában, de még fontosabb célunk, hogy boldog és kiegyensúlyozott gyerekeket engedjünk ki a kezeink közül, hogy felnőttként is ugyanezt tudják majd képviselni.

Az iskolai sikerek felett áll tehát az, hogy optimista és jókedvű, ezáltal pedig boldog gyermekeink legyenek. Azt hiszem, hogy ez minden szülő legfőbb vágya, amely még az iskolai jó előmenetelt is felülírhatja.

Mivel a gyerekek „munkahelye” az iskola, ahová kötelező járniuk, így nem mindegy, hogy milyen hangulatban jár oda, és egyáltalán a hétköznapokban is milyen a gyerkőc viselkedése. Az azonban, hogy gyerkőcünket optimistává tegyünk, belőlünk, szülőkből kell erednie. A család, a szülők az elsődleges nevelő közege a gyerekeknek, így olyanná válnak, amilyenné neveljük őket. Ha felnőttként minden terhet megosztunk a gyerekekkel, és folyton panaszkodunk, hogy is lehetne a gyermek optimista?

Az első lecke szülőként tehát az az optimistává válás útján, hogy nem panaszkodunk. Nemcsak azért, hogy mennyit kell dolgozni a fizetésért, hanem olyan apró, a hétköznapokba is beszűrődő kellemetlenségek miatt sem, mint hogy hiába noszogatjuk a gyermeket minden reggel, mégis mindig a késés határán járunk. Vagy, hogy milyen hosszú már megint a sor a postán, a boltban, és már megint várni kell. Egyszóval szülőként ne panaszkodjunk, így a lurkó sem fog.

Minden szülő szereti a gyermekét és ezt ki is fejezi, de azt is jegyezzük meg, ha valami olyat tett, hogy büszkék lehetünk rá. Me menjünk el emellett.

Talán az a legnehezebb szülőként, hogy elég teret engedjünk gyermekeinknek. Mégis muszáj őket hagyni olykor, és a kezeik elengedése nélkül próbálkozzanak, mert ez a legjobb tanítás számukra, ráadásul önbizalmukat is erősítjük, valamint a kudarc megtapasztalása is az élet/tanítás része.

Szülőként még a felnőtt gyermekeink mellett is ott állunk, de a kisebb gyerekeket is segíteni szükséges, mindezt kellő optimizmussal átitatva.  

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!