Az egyik barátnőm két gyerkőc anyukája. Míg a kicsi lány cserfes, amolyan nagy dumás, addig a nagyobb, a fiú az igenen és nemen kívül nem is nagyon mond mást. Arra pedig azonnal „semmi” a válasz, hogy mi történt a suliban?

Ehhez nem kell ám iskolás korba lépnie a gyerkőcnek, a kisebbek között is vannak szótlanabbak. Az óvodában azonban a nevelők bővebb beszámolót tudnak adni arról, hogy mi történt aznap, így nem maradnak információ nélkül. Az iskolás években aztán még a cserfesebb diákok is alig beszélnek magukról, és ez így megy nap, mint a nap. Mindenki tudja, hogy ez nem így van, de a „Mi történt ma?” kérdésre érdemben általában nem érkezik válasz.

Lehet, hogy a kérdéssel van a gond? Vagy egyszerűen csak unalmas lenne erre válaszolni minden nap, ezért inkább lerövidítik a gyerekek egy „semmivel”?

Ha nem akarunk a tanárokhoz, osztályfőnökhöz naponta felesleges kérdéseket intézni, akkor a gyermekeknél kell megtalálni azt a kérdést, amely nemcsak eljut a fülükig, de érdemben kapunk választ is.

Egyszer azt olvastam valahol – amelyet aztán az iskolás „semmi”-s időszakban a lányomnál is használtam -, hogy ha sosem kapunk érdemben választ, de kíváncsiak vagyunk, hogy mi történt a gyerekünkkel a suliban, akkor két kérdést tegyünk fel:

• Mi volt a legjobb a mai napban?
• Mi volt a legrosszabb a mai napban?

Ezt rendre alkalmaztam, de egy idő után a kislányom ezt vagy megunta, vagy tényleg így gondolta, de azt válaszolta, hogy az volt a legjobb, amikor érte mentem az iskolába. A legrosszabb történésre viszont sokkal hosszabban megnyílt és végre megtudhattam pár dolgot, ami zavarja.

Ami nagyon fontos, hogy úgy csikarjunk ki információt a gyerekektől, hogy a várt válasz kifejtendő legyen. Ezzel információhoz is jutunk, ugyanakkor fejleszti a csemete kommunikációját. Bármiről is legyen szó, hallgassunk türelmesen. Ha már kíváncsiak vagyunk, akkor adjuk meg a módját. A beszélgetés során felmerülhetnek olyan gondolatok a gyerekekben, amelynek magyarázatára a felnőttektől várnak. Miután beszéltünk erről, visszakérdezhetünk, hogy neki mi a véleménye erről, így nem fejeződik be a beszélgetés, hanem a figyelmet ébren tartva, a témánál maradva tovább folytatódhat. Ez a fajta egymásra odafigyelés erősíti a szülő és a gyermek kapcsolatát.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!