Az ilyen korú gyermek agyában a kétfajta tér - a valóság és a televízió játéktere - is összemosódik.

Az erőszakos filmek így nem csak azt az esélyt hordozzák, hogy a gyerek maga is agresszívvé válik, de azt is, hogy a televízió játékterében rendszeresen tapasztalt veszélyforrásokat valós, saját életét és biztonságát komolyan fenyegető veszélyekként éli át. Gerbner 'gonosz világ-szindrómának' nevezi ezt a jelenséget: a gyerek az erőszakos filmek hatására szorongani kezd, esténként háromszor is megkérdezi szüleit, hogy jól bezárták-e az ajtót, nehezen alszik el, és éjszaka felriad, mert rémekről álmodik. Gerbner kutatásai szerint egyébként azok a felnőttek, akik naponta több órát ülnek a képernyő előtt, szintén jobban félnek a világtól, mint a ritkábban televíziózók.