A szerelem azért van, hogy az ember párt válasszon, párja mellett kitartson, majd utódot nemzzen. Így a szerelem kialakulásának és fennmaradásának fontos fajfenntartási szerepe van. Vagyis gondolhatod, hogy mint semmi mást, a természet ezt sem bízza a véletlenre!
A szerelem jellege és természete az állatoknál is megfigyelhető. A nőstény keresi azt a hímet, amelyik a legerősebb és legjobb tulajdonságokkal rendelkezik. Ő a kiszemeltje, ő az, akinek utódjait világra akarja hozni. Mert a célja az, hogy a lehető legerősebb utódjai legyenek. A hím ezzel szemben minden nősténnyel párosodik, mert az ő célja az, hogy minél több utódot nemzzen. Nincs ez másképp az embernél sem, a különbség mindössze annyi, hogy a férfiak a nyugati társadalmakban nem szórhatják magvaikat olyan szabadon, mint az állatok, mert mi monogám kapcsolatokra rendezkedtünk be. A testünk azonban alapvetően ösztönös.
A szerelem nem véletlenül következik be. Nem csak „úgy” esünk szerelembe. A szerelem kialakulásában két nagyon fontos hormon játszik szerepet: az oxitocin és a vazopresszin. Larry J. Young és kutatócsoportja több évtizeden keresztül vizsgálta a préripockok párválasztási viselkedését. Azért releváns az ő viselkedésüket vizsgálni, mert ők a hűséges szerelem mintapéldái. Ők igazán egy életre választanak párt, sőt párjuk halála után sem keresnek új társat. Rengeteget foglalkoznak a kicsinyeikkel, a nevelésből pedig mind az anya, mind az apa kiveszi a részét. Tulajdonképpen ők a mi ideális családmodellünk megtestesítői. A hímeknél a vazopresszin, a nőstényeknél pedig az oxitocin fontos a hűség és a szerelem kialakulásában. A képlet egyszerűnek tűnik, ám mégsem az: nem az számít ugyanis, hogy mennyi hormon található az állatban, hanem az, hogy az állat egy bizonyos agyi területén mennyi fogadó receptor van.
Az ötvenentúl.hu cikkéből kiderül, a dopamin nevű fehérjemolekula az egyik fontos fogadó. Jelenléte serkentően hat a szervezetre, energikusabbá varázsolja a testet, és folyamatosan tettre készen tartja. A dopamin a kellemes hatások jutalmazásában is részt vesz, vagyis abban, hogy egy kellemes élmény kötődést vált ki belőlünk. Az alkohol, a nikotin és a kábítószerek is dopamint szabadítanak fel, így okozva függőséget. A párzással járó örömöt és boldogságot a pockok párjukkal kötik össze, ráadásul nemcsak időlegesen, hanem örökre.
Készült egy másik kutatás, amelyben negyven antropológushallgató agyát vizsgálták meg komputertomográf segítségével. A vizsgálatban a diákoknak idegenek fényképeit mutatták meg. A képek között random megjelent szerelmük képe is. Valahányszor meglátták szerelmük képét, az agyuknak az a része vált aktívvá, amelyben a legtöbb dopamin befogadására alkalmas kapcsolódási pont található, valamint az, ahol a dopamin jelentős része termelődik. Mindeközben olyan hormonok termelődése is növekedett, amelyek energiát termelnek, és aktívan tartják az embert.
Ezek a hormonok azonban csak legfeljebb 30 hónapig maradnak ilyen magas szinten. Igaz, bármikor újra szerelembe eshetünk, és újra megnövekedhet a termelődésük, de a kutatások azt bizonyítják, hogy minden ismétlődéskor csökken a szerelemhormonok maximális szintje. Ez okozhatja, hogy az első szerelemre mindenki emlékszik, és szinte mindenki életében meghatározó élményt jelent.
A harminc hónapos jelenlét sem véletlen! Ennyi dőre van szükség ahhoz, hogy az utódok biztonságba kerüljenek. A terhesség, a szoptatás ideje alatt ez biztosítja, hogy a párok együtt maradjanak, és az utód kezdeti fejlődési szakaszában mindketten részt vegyenek, így a kisbaba a lehető legegészségesebb feltételek mellett indul neki az életnek.
A szerelem tehát nem a véletlen műve, fontos biológiai folyamatok eredménye, melyeket a természet alkotott meg, nekünk pedig már csak hagyni kell magunkat sodorni az árral.
Fotó: freedigitalphotos.net
