Jump to content

Erre figyelj az udvarlás alatt!

2014. 09. 29. 16:00

Az udvarlás időszakában érdemes odafigyelni a következő dolgokra:

 

 

1)

Az udvarlás első szakaszában gondold át, hogy a csalódást okozó jellemvonásoknak, tévedéseknek mekkora szerepet tulajdonítasz. Elég jelentőségük van-e ahhoz, hogy szakíts? Vigyázz viszont: tévedni emberi dolog, és nem vagyunk tökéletesek. Viszont a komoly hiányosságok felett ne hunyj szemet! Finoman hívd fel a párod figyelmét a hibáira, és figyeld, hogy viselkedik. Ha arrogánsan válaszol, és ellenvádakkal jön elő, akkor ez figyelmeztető jel, valószínű így viselkedne a házasságban is.

2)

Törekedj arra, hogy ne csak ünnepélyes, hivatalos alkalmakkor, netán mesterséges körülmények (kollégiumi élet) között találkozzatok, hiszen az életnek nem csak kulturális, és esztétikai oldala van. Ismerd meg a választottad a szülői otthon közelében is, az élet gyakorlati oldalát tekintve, munkaruhában, kötényben, fáradtan, betegen, és nyűgösen is. Tegyél hangsúlyt inkább az élet gyakorlati oldalára!

3)

Intő jel, ha a kapcsolat csupa virágszirom, és szívecske, és nem áll semmi másból, csak romantikus érzésekből, szentimentalizmusból, és felületes elragadtatásból. Ez a kapcsolat így nem tud tovább fejlődni, ezért ha komolyak a szándékaid, szakítsd meg azt.

4)

Ellenőrizd az érzelmeidet partnered iránt, amikor családi összejövetelen, a barátaitokkal, és társaságban vagytok. Feszélyezve érzed magad miatta, vagy büszke vagy rá? Ha akár csak gondolatba is mentegetőzöl miatta, az már problémát jelent.

5)

Alkalmasak vagytok-e arra a fajta monogámiára, hűségre, amit a sikeres, és boldog házasság megkövetel? Az udvarlás időszaka nagyszerű módja ennek megtapasztalására.

6)

Fontos lépés, hogy megismerjék a szüleid! Sok nézeteltérésnek az elejét vehetitek. Természetesen elképzelhető, hogy a választottad egyáltalán nincs ínyére a szüleidnek, ekkor el kell döntened, hogy hallgatsz-e rájuk,d e természetesen az legyen a döntő, amit a Te józan eszed diktál, hiszen magadnak választasz párt, és nem nekik.

(Forrás:lelkielet.hu / Fotó:tipsofdivorce.com)