Én akkor beszélek szeretetről, amikor nem egyértelmű, hogy mindenben jól érzem magam a másikkal kapcsolatban. Észreveszem, hogy nem értjük meg egymást. Hogy fáj a másik viselkedése. Vagy az én viselkedésem fáj neki, és mégsem vagyok képes megváltozni. Vagy nem tudok másképpen tenni.

És úgy döntök, hogy nem vádaskodom. De nem is zárkózom be. A lelkemet megnyitom a másik felé. Elfogadom, hogy ami van, annak szabad lennie. Ő is élhet úgy, hogy neki jó legyen. Talán ő is meg tud békélni velem, ahogyan én vele. Ez egy személyes döntés. Igenis szeretném, hogy a kapcsolatunk megmaradjon, annak ellenére, hogy sok minden nehéz benne, és vannak különbségek.

Tanulom az együttélés művészetét. Növekedését. Elölről kezdem újra és újra. Hogy elfogadjam önmagamat és másokat is. Ezt nevezem szeretetnek.