Az út lehet rögös a párkapcsolatban és a családalapításig sokféle emberrel megismerkedhetünk, együtt járhatunk, sőt együtt is élhetünk, mégsem biztos, hogy ez örökre szól. Egy-egy szakítás a mélybe taszít, másik pedig meg sem viseli a lelkünket, mert az éreztük, hogy a lehető legjobb döntést hoztuk meg, amikor a külön utat választottuk. Ha megtaláljuk igazi társunkat, akkor megtalálhatjuk igazi önmagunkat is. Óhatatlanul beengedjük a szívünkbe, a lelkünkbe és talán még a csontunk velőjében is magunka szívjuk társunk énjét. Fordítva is így működik.

A kapcsolatok szerelemmel, nagy érzelmekkel átitatva indulnak, és évek során teljesen természetessé válik, hogy mellettünk van a már évek, évtizedek óta ismert arc, test, lélek. Még a nagy boldogságot is megtépázhatják nehézségek, és a boldog időszakot konfliktusok kavarhatják fel. A harmonikus, jó kapcsolat beleivódik az emberebe, éppúgy, ahogy a rossz, de mégis fenntartott kapcsolat is. A válástól, szakítástól azért félnek nagyon sokan, mert előre rettegnek az egyedülléttől, a bizonytalanságtól. Hosszú évek együttélése olyan megszokást alakít ki az emberben, hogy a szakítás, a válás az önmagunkban is csorbát okoz. Mintha megválnánk egy részünktől, még akkor is, ha az már nem ad örömöt, nem fejlődünk tovább.

Nem véletlenül van jelen sok szakítás és válás után az az érzés, mintha az ember nem is önmaga lenne, nem találja meg saját magát abban a megváltozott életben, amelyet az egyedüllét nyújt. Rájöhetünk arra, hogy a kapcsolatunkban mennyire felvettünk szerepeket, meg akartunk felelni számos elvárásnak, és időközben elfelejtettük, hogy ezek egyálalán nem mi vagyunk. Nem a tiszta, csupasz énünk, hanem a felvett szerepünk.

A párok hajlamosak arra, hogy a társuk szemüvegén keresztül néznek a világba. Észrevétlenül is úgy kezd gondolkodni a feleség, ahogyan a férje szokott, vagy ahogyan bizonyára gondolkodnak, így annak megfelelően is cselekszik. Ez fordítva is így lehet, mert a szerelemben, a jó kapcsolatban a felek egymáshoz igazodnak, alkalmazkodnak, átveszik, megszokják egymás személyiségét. Ennek az a veszélye, hogy a kapcsolatban változás áll be, akkor bizony azt sem tudják a felek, hogy kik ők valójában.

Az identitásunk megtartás fontos, ám egy hosszabb kapcsolat megszakítása elbizonytalaníthatja az embert. A szakítás, a válás is egyfajta gyászfolyamat, még akkor is, ha mindkét fél a külön utakon való járást tartja a legjobb megoldásnak. Hiszen az addig közösen felépített életből ki kell lépni, a „mi”-ből „én” lesz. Újból meg kell szokni és tanulni az egyedül élést. Sőt abban a boldogságot és szépséget is meg kell találni.

A legnehezebb, hogy a kapcsolatból kilépve nemcsak a megváltozott családi állapotot kell megszokni, hanem meg kell szabadulni a múlttól és az ismeretlenbe vetni magunkat.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!