Jump to content

Intelligensen nehezebb?

2020. 07. 28. 18:00

A filmekben és a mesékben minden és bármi megtörténhet. Ettől olyan izgalmas, és ezért szeretünk mozizni, filmet nézni, mert más megvilágításban láthatunk történéseket, hitet és erőt kaphatunk.

A romantikus filmek némelyikének is happy end a vége, így a lelkünk megnyugszik, ha a szerelem beteljesedett. Van, hogy eddig eljutni nem olyan egyszerű. A filmek tele lehet szövevényes szálakkal, intrikával, nehézséggel, fájdalommal, és van, hogy nem is happy end lesz a film vége.

Mindenki boldogságra vágyik. Arra, hogy élete minden területén meglegyen az egyensúly. A beteljesedett szerelemben jó fürdőzni, ugyanakkor a szerelem végtelenül kegyetlen is tud lenni.

Életünkben akár többször is megélhetjük azt, hogy milyen a szerelem, és nem mindig ugyanazzal az érzéssel találkozunk. Az lehet plátói, beteljesült és beteljesedetlen szerelem. Sőt még a hatásfokuk is más lehet. Az első szerelem megélésekor hisszük, hogy életünk végéig fog tartani, és van, akinél ez tényleg meg is valósul. Mások több szerelmet maguk után tudhatnak, mire végül megtalálják az igazit. A szerelem időtartama kitarthat egy életre, de van, hogy csak rövidebb intervallumú.

Minél magasabb intelligenciával rendelkezik valaki, a szerelem kérdése annál nehezebb lehet. Nehezebb ráakadni arra a személyre, aki az intelligens ember számára tökéletes, de még akkor is függ a kölcsönösségtől.

Az intelligens emberek ráadásul merik használni az eszüket, amely azonban akár meg is nehezítheti a dolgukat, hiszen mindenre keresik a magyarázatot, az okot. Választ keresnek kérdéseikre, érzékenyek a világ történéseire, különös radarjuk van a világ történéseinek befogására és azok befogadása után az analizálás, feldolgozás következik. Csakhogy ez a gondolkodás ahhoz is hozzásegítheti az intelligens személyeket, hogy túl is gondolhatják a történéseket, többet, mást képzelhetnek bele a szavakba, tettekbe.

Az intelligens személyek magasra teszik a mércét és ahhoz a végletekig képesek ragaszkodni. A magas elvárást nemcsak másokra vetítik ki, de önmagukkal szemben is, így nehéz megtalálni az ideális társat. Amikor mégis rátalál egy ideálisnak tűnő társra, akkor is nehezebben nyílnak meg. Óvatosak, apránként mennek bele a kapcsolat bugyraiba.

Az intelligens emberek nem félnek az egyedülléttől. Sőt kimondottan igényük van az egyedüllétre még akkor is, ha párkapcsolatban élnek. Ugyanakkor jól érzik magukat párjuk társaságában is, de kell az az énidő, és ezt megadják társuk számára is.

Talán nehezebben találják meg társukat és nem csak a magas mérce is, hanem a rossz tapasztalatok, az előző csalódások miatt jóval óvatosabbá válnak. Tanulnak az előzőekből, így meggondoltan, és lehet, hogy lassabb tempóban haladnak az új kapcsolatukban.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)