Jump to content

Ne hagyjuk eluralkodni a veszekedést!

2023. 03. 06. 19:00

Vannak párok, akik végtelen nyugalomban, szeretetben élik az életüket, ám olyanok is akadnak, akiknek szerelme az átlagosnál viharosabb és a csatározások mindennaposok.

Nem vagyunk egyformák, de a legtöbben egyáltalán nem kedveljük a vitát. Köztünk akadnak olyanok, akik a végtelenségig igyekeznek elkerülni a konfrontálódást. Az más kérdés, hogy ez is vezethet konfliktushoz.

Nemrégiben találkoztam egy ismerőssel és beszélgetni kezdtünk. Rég nem találkoztunk, így volt miről beszélnünk. Ő mesélte, hogy volt egy pszichológiai teszten a munkahelyén, amelyből kiderült, hogy ő képviseli az embereknek azt a csoportját, aki imád vitatkozni. Sőt, akár kiprovokálja azt, ha olyan helyzetbe kerül. No, nem egy kiállhatatlan teremtésről van szó, aki minden áron veszekedni akar, de ha úgy hozza ki a szó, akkor ő igenis éli a pillanatot.

A veszekedés olykor elkerülhetetlen. Van, hogy sehová nem vezet és van, hogy ezáltal lehet eljutni a megoldásig. Ha nem jutunk dűlőre a vitapartnerünkkel, az azt jelenti, hogy az ő véleménye merőben eltérhet az enyémtől. Ez okozza a konfliktust. Egészen addig fennmaradhat ez az állapot, amíg nem dől meg egyik vagy másik érvelés. Olykor ezek a veszekedések elfajulnak és örök haraggá válhatnak, de ha konstruktív vitát vívunk valakivel, az épít. Nemcsak azt fejleszti, akit meggyőznek az igazságról, hanem aki meggyőzi, az is olyan érveket tud felsorakoztatni, amelyből rádöbben az igazságra.

A vitatkozáshoz kellő önismeretre van szükség. Becsülendő, ha kiállunk az igazságunkért, de az csak a mi nézőpontunk. Arról nem is beszélve, hogy a mi tudásunk, ismeretünk is lehet téves, hiányos, így valaki olyan pluszokkal tud szolgáltatni, amelyből rájövünk, hogy tévedtünk.

Csakhogy a konfliktushelyzet nem mindig oldható meg úgy, hogy mindenki nyerjen, tanuljon, fejlődjön abból. Az a veszekedés, amely eleve tele van indulattal, vagy akár fizikai agresszióval is, egyáltalán nem fog senkit sem a fejlődésre bírni. Ez az a helyzet, amikor az egyik uralkodni akar a másik felett és egymásnak feszülnek, mert a másik is igyekszik nyerő pozícióba hozni magát. Ha az erőviszonyok egyenlőek, ez a huzavona sokáig eltarthat, ám, ha valaki eluralkodik a másik felett, akkor igyekszik kiadni magából minden frusztráltságát és a mellkasát dübögtetni győzelmi mámorában. Ez a párkapcsolatokban is megjelenhet, amelyet már családon belüli erőszaknak nevezünk. Az agresszív fél igyekszik győzedelmeskedni, míg a passzív hagyja magát, hogy hamarabb véget érjen a rémálom.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | Képek: Pixabay)