Jump to content

Egy kicsit belehalunk

2019. 08. 14. 19:00

Több kapcsolaton át vezethet az út addig a személyig, akire azt mondhatjuk, hogy megtaláltunk életünk párját. Amíg idáig eljutunk, szakítások is tarkíthatják életünket.

A kapcsolatok sem egyformák, így azok lezárása sem ugyanolyan. Egyikből mi magunk szeretnénk kilépni, és szinte fellélegzik az ember, ha megtette azt, míg a másik fájdalmasabb. Lehetünk azok, akik szakítanak, és lehetünk azok is, akikkel szakítanak.

Tévedés lenne azt gondolni, hogy csak azt viseli meg egy kapcsolat lezárása, aki kezdeményezi azt. Jól tudja ezt az, aki megélt komoly szakítást. Olyan mélyen magunk alá kerülhetünk, hogy vannak pillanatok, amikor úgy érezzük, innen nincs tovább. A szakítás sokakat vitt már a sírba, de nem kell eddig a szélsőséges állapotig eljutni ahhoz, hogy rosszul érezzük magunkat lelkileg és fizikailag is.

Egy kapcsolat, főleg egy régebb óta tartó kapcsolat felszámolása változást ígér az életünkben, ám a megszokotthoz a legtöbb ember igyekszik ragaszkodni. A helyrehozhatatlan problémák végül a szakításig sodorhatják a párokat, amely mindegyikük számára biztos változást ígér.

Nemcsak a családi állapot, a státusz és a lakcím változhat meg, hanem bizony fizikailag is kihathat ránk a szakítás. A kapcsolat lezárása olyan stresszes lehet, hogy akár izomfájdalomban is megmutatkozhat. Mintha izomlázunk lenne annak ellenére, hogy semmilyen fizikai megterhelést tettük volna. Márpedig a szakítás komoly stressz lehet a szervezet számára.

A változástól a legtöbben tartunk. Pláne, ha az nagyobb mértékű. Márpedig, ha véget ér egy kapcsolat, az mindenképp kihat az elkövetkezőkben. Még inkább igaz ez akkor, ha a szakítást nem tudjuk megbeszélni higgadt körülmények között. A sérelmek felszínre kerülése, a hangoskodás, a veszekedés csak tovább erősíti bennünk a fájdalmat, így nem csoda, ha az alvás minőségére is hatással van a kapcsolat lezárása. Visszafordíthatatlanná vált szakítás után is járhat az agyunk azon, mit és hol rontottunk el. Olyan belső feszültség uralkodhat el bennünk, amely kihatással lehet a mindennapjainkra, így a munkahelyen sem biztos, hogy úgy teljesítünk, mint azt várnák, és az esti pihenést is megkeserítheti a belső feszültség. A szorongás akkor is bennünk lapulhat, ha megpróbáljuk azt leplezni.

Szakítás után annyira kikészülhet a szervezetünk, hogy szó szerint megfájdulhat a szívünk. A mellkasi fájdalom tehát fizikai tünetként ugyanúgy jelentkezhet egy komoly kapcsolat lezárásakor, mint szívbetegek esetében.

Bánatunk feldolgozásához több út vezethet. Ránk van bízva, hogy ki melyiket választja. Sokan lefogynak a szakítás után, mert semmilyen étel nem esik jól nekik, míg mások ételbe, édességbe fojtják negatív érzelmeiket.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)