Jump to content

Egyszerű, mégis nehezen teszik meg sokan

2020. 04. 22. 19:00

Mindenki ismer olyan személyt, akinek határozott véleménye van a világról és gondolatai mellett a végtelenségig kiáll. Ha rádöbben, hogy nincs igaza, akkor sem tud bocsánatot kérni.

A magánéletünkben, a párkapcsolatunkban is véthetünk, cselekedhetünk úgy, hogy azzal a másikat megbántjuk. Sőt van, hogy arra is rosszul reagálunk, hogy tudjuk, rosszul reagáltunk. Bocsánatot kérni nem is olyan egyszerű. Van néhány kifejezés, amely a bocsánatkérés szavai lehetnek, mégis sokkal több van azokban.

A megbánást tanúsító „sajnálom” az a szó, amellyel bocsánatot is kérünk, de azon felül (ha azt őszintén mondjuk ki), akkor még az érzelmet is kifejezővé válik. Fontos és egyszerű kifejezés, amely akkor hat, ha őszinte.

A bocsánatkérés lehet, hogy nem elegendő önmagában. Ha bizonyosságot szeretnénk kapni, hogy a másik fél legalább hajlandó meghallgatni szavainkat, akkor sem biztos, hogy azonnal meg is bocsát. Attól függ, hogy mekkorát vétkeztünk. Mégis érdemes rákérdezni, hogy meg tud-e bocsátani, mert ezzel is a figyelmünket fejezzük ki.

A „sajnálom” után pedig nyugodtan következhet az, hogy beismeri valaki azt, hogy hibázott. Mert mindenki vét. Ha nem is szándékosan tesszük, bizony tetteinkkel, kimondott szavainkkal nyomot hagyunk másokban. Annak kimondása, hogy hibáztunk, nemcsak a másik számára beismerés, hanem magunk felé is egy bevallás. Talán odabent ezt már rég tudtuk, de ha mindez még a szánkat is elhagyja, és ráadásul afelé idézzük szavainkat, akit ezzel megsértettünk, az a sikerhez vezető út. Még akkor is, ha a kapcsolatban valameddig érződni fog a hatása.

A bocsánatkérést tovább is lehet vinni. Ha már hibáztunk, sajnáljuk, akkor fel lehet ajánlani szolgálatainkat, segítségünket. Talán van valami, amivel némileg csitítani lehet a haragon, éppen ennyi lehet, ami ahhoz kell, hogy az, akit megsértettünk, magunkra haragítottunk, most kicsit megszűnjön ránk haragudni. És ha ez már így van, a felajánlásra érkezik egy kérés, akkor az alól nincs kibúvó. Amennyiben a béke a cél.

Mindenki tapasztalhatta már, hogy ugyanabba a hibába esett bele többször, amivel másokat megbántott. Egy idő után a „sajnálom” már üres frázis lesz. Mintha szándékosan kerülne az ember ugyanabba a helyzetbe. A bocsánatkérésen túl már a cselekedeten kell változtatni. Van, hogy a szó már mit sem ér, ha az tettekkel nincsen támogatva.

Bocsánatot kérni nem gyávaság, nem lesz kevesebb az ember, sőt! Mégis sokan félnek megtenni ezt a lépést, mert ez a hatalmon esett csorbát jelentheti vagy épp a bukást, visszautasítást. A saját lelkünket rendben tudni, és a sértett fél bocsánatát magunkénak tudni gyógyító hatású.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)