Meg kell tanulni elfogadni magát az életet olyannak, amilyen, és meg kell tanulnunk, hogy milyenek az emberek, hogy az élet bizony nem csak fekete és fehér, hanem annak számos árnyalata is létezik.

Meg kell tanulni azt is, hogy mik azok a játszmák, melyeket az ember a saját belső világába beenged. Meg kell tanulni a határokat megszabni. Dönteni mindig lehet és kell is, hogy ki, és mi az, melyet az ember beenged az életébe.

Hazugság lenne azt mondani, hogy ez az élet csodaszép, és, hogy az emberek szeretete határtalan. Nem kell félni különbnek, és egyéniségnek lenni. Nem kell félni a kirekesztettségtől sem, hisz olyan közeghez sosem tudna az ember alkalmazkodni - ahol maga is jól érzékeli -, hogy nem tartozik.

Nem kell félni a bizalomtól sem, de azt és annak határát viszont jól fel kell mérni, hogy kik azok, akinek ez megadatik. Mert vannak az életben magányos farkasok, akik nem azért nem részesei falkáknak, mert gyengék, vagy, mert butábbak a többieknél. Hanem megtanulta azt, hogy egy bizonyos jellemvonások alapján összezáró falka tagjai közé nem érdemes belépni, mert a nyájas vendégszeretet csupán előjátéka annak a vacsorának, ahol az új belépő tag nem az asztalfőnél fog ülni, hanem az asztal tetején fog elterülni.