A kis kéréssel indítva, ám egyre többet és nagyobbat kérve technikáját némelyik kéregető is alkalmazza, de a marketingben is használatos értékesítési módszer. Erre vonatkozóan már az 1960-as években végeztek egy kísérletet. Egy lakónegyed házaihoz kopogtattak be azzal a kéréssel, hogy egy csúnyácska, ámde annál nemesebb célt hirdető táblát helyezhessenek az adott családok kertjébe. A táblán az állt, hogy „Vezess óvatosan!”. A lakók csak kis százaléka engedte meg, hogy a nem túl dekoratív tábla hozzájuk kerüljön. Mi van a lakók nagyobb százalékával? Náluk már korábban jártak a kísérletben résztvevő munkatársak, akkor csak egy kis matrica kirakására kérték meg őket. Ezt szinte senki sem utasította vissza, hiszen az alig látszó matrica még nemes célért is küzd, így nem volt ellenvetés. Csak ezután tértek vissza azzal, hogy most már a táblát állítsák ki ugyanezek a családok a kertjükbe. Szerinted mi lett az eredmény? Természetesen a táblák is kikerülhettek a kertbe, ha nem is legszebbek voltak. Addigra már volt idejük azonosulni a társadalmi reklámmal, amely az óvatosabb közlekedésre szólítja fel az embereket. A matrica volt a kis kérés, vagyis beférkőztek az emberek tudatába, és így nyitottabbá váltak a későbbi nagyobb kérésre is, a tábla kihelyezésére.

Francia kutatók is vizsgálták a láb az ajtórésben technikáját. Kíváncsiak voltak arra, hogy az értékesítésen túl, más élethelyzetben is befolyásolja az emberek viselkedését?

A kísérlet egy bár teraszán zajlott, ahol két férfi volt a beépített szereplő. Egyikük az áldozat szerepét játszotta el, a másik pedig a tolvaj volt. A jeleneteket közel nyolcvanszor gyakorolták el, mindig egy valódi vendég társaságában. Az áldozat szerepébe bújt férfi leült a bár egyik asztalához, a táskáját az asztal lábához helyezte. Az esetek egyik felében a valódi vendégtől kis idő múlva megkérdezte az időt, majd néhány perc múlva felállt az asztal mellől, és elhagyta a teraszt, de a táskát ott hagyta. A kísérletek másik felében csupán annyi történt másképp, hogy nem történt semmilyen párbeszéd az „áldozat” és a vendég között. Ekkor lépett színre a „tolvaj”, aki a szabadon hagyott táskát nemes egyszerűséggel felkapta, és megpróbált azzal elinalni. Szerinted, hogyan reagáltak a vendégek? Te mit tettél volna?

Valószínűleg sokkal közelebb érezted volna magadhoz az áldozatot, ha előtte már néhány szót váltottatok volna, vagyis megkérdezi, hogy mennyi az idő. Nos, azok a vendégek, akik csak ezt a néhány szót is, de beszéltek az áldozattal, valamilyen módon igyekeztek a tolvajt meggátolni cselekedetében. Némelyikük csak szólt, de volt, aki fizikailag igyekezett megállítani a tolvajt. Akik azonban nem beszéltek egy szót sem az áldozattal, azoknak is feltűnt a történet, ám csak kevesen tettek azért valamit, hogy a lopásra felhívják a figyelmet.

Egy ártatlan, és aprócska kérés elég ahhoz, hogy két ember viszonya megváltozzon. A két idegen is kicsit közelebb érzi magához a másikat, ha történt köztük valamilyen interakció. Ha pedig úgy alakul, hogy egyik a másik emberen tudna segíteni, akkor azon segítene, akivel már „jobb” a kapcsolata. Mintha felelősséget érezne aziránt, hogy segítsen rajta még akkor is, ha idegen.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!