Úgy is szokták mondani, hogy hiába tölti be a felnőtt kort valaki, addig gyermek, amíg a szülei élnek. Ebből az is következik, hogy akkor növünk fel igazán, amikor szüleink eltávoznak.

Lehet gyorsan, kiszámíthatatlanul történő haláleset, és lehet hosszú betegséget követő a halál, sehogyan sem egyszerű elfogadni a tényt, hogy nincsenek többé. Habár megy az élet tovább, mennie kell, hiszen akár már saját élettel, családdal rendelkezhetünk, mégis megváltozik az életünk. Pótolhatatlan hiányt szenvedünk, és együtt kell élnünk annak tudatával, hogy nem segítenek, nem látnak el hasznos tanácsokkal, szerető szavakkal.

Ez az élet rendje, és bár nagyon fájdalmas, mégis el kell fogadnunk. Egy másik nagy közhely szerint, idővel csillapodik bennünk a hiányérzet, a fájdalom. Szüleink távozása nem árnyékolhatja be egész hátralévő életünket, de számos dologra megtanít.

Felnövünk, ténylegesen felnövünk, mert a szüleink egykori jó tanácsait kell kiegészítenünk a saját tapasztalatainkkal. Már nem kérhetjük meg őket, hogy segítsenek valamiben, hanem arra a tudásra kell alapoznunk cselekedeteinket, amelyek belőlünk fakadnak, valamint arra, amelyet szüleink egykor mondtak. Elég volt egy telefonhívás, és máris hasznos tanáccsal láthattak el, vagy éppen a bolydult lelkünket nyugtatták meg. Egyik napról a másikra szűnhet meg ez, és rádöbbenünk, hogy ez már sosem lesz így. Ami természetes volt, megváltozott.

Szüleink e világból való távozásakor jövünk arra rá, hogy milyen fontosak voltak nekünk. Teljesen természetesnek vesszük, hogy vannak. Gyermekként mindennapjainkat meghatározó személyek a szüleink, majd a felnőtté válás után talán kissé eltávolodva egymástól, de mégis erős köteléket jelentő kapcsolat marad köztünk. Telnek-múlnak az évek, éljük felnőtt, családos életünket, és egyszer megszűnnek létezni. Hiányuk mérhetetlen, és csak idővel tudjuk elfogadni. Irigykedünk azokra, akik még együtt lehetnek egyik, vagy akár mindkét szülővel.

Mások panaszkodnak szüleikre, mert beleszólnak az életükbe, mert egyre több gond van velük, de akinek nincsenek már az élők sorába a szülei, mit nem adnának azért, hogy zsörtölődjenek.

A szüleink elvesztése arra is rávilágít, hogy mennyire múlandó az élet, milyen gyorsan telik az idő. Visszaemlékezhetünk arra, hogy milyennek láttuk édesanyánkat, édesapánkat gyermekként, és milyenek voltak haláluk előtt.

Talán évek is eltelhetnek szüleink halála óta, mégis fájdalmas az egyes ünnepek, évfordulók ünneplése nélkülük.

Legszerencsésebb esetben a szüleink szép kort megélnek és saját családdal rendelkező felnőttként éljük meg szüleink elvesztését. Örülünk, hogy ismerhették gyermekeinket, akiket óvtak, védtek és imádtak, sok közös élményt gyűjtöttek. Halálukkal minden megváltozik, így mi is.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!