A gondtalansághoz nemcsak pénz szükséges. Annyi összetevője és egyéni hozzáállás is szükséges a boldogsághoz, amely ráadásul mindenkinek mást jelent.

Sokan a szerelemtől remélik a boldogságot, és meglepődnek azon, ha valaki szinglisége ellenére boldogságot sugall. Talán éppen ez az épp egyedül élő ember van jelenleg a saját útján. Amíg nem a múltján kesereg, és nem azon tipródik, hogy miért van egyedül, addig megéli a mindennapokat, amelyekbe jó és rossz történések ugyanúgy beletartoznak. Azzal a különbséggel, hogy tanult a leckékből, amit az élet sodort az útjába.

Nemcsak a szerelemben, de egészen más élethelyzetben is érezhetjük magunkat ugyanott, ahol nemrég már voltunk. Belemegyünk valamibe, még akkor is, ha belső megérzéseink óvva intenek. Legyintünk. Elbagatellizáljuk. Ha nem állunk bele egy helyzetbe, azt érezzük, hogy gyávák vagyunk, és attól tartunk, belefásulunk abba, amiben éppen vagyunk. Még ha nem is vagyunk magunkban biztosak, meg akarunk felelni sokféle elvárásnak, ezért hozhatunk olyan döntéseket, amelyeket később megbánunk.

A megbánás mellett persze a fájdalom, az önsajnálat is jelentkezhet. Szidjuk magunkat, hogy megint olyan helyzetben vagyunk, amely szenvedtet. Sajnáljuk, hogy újból szenvednünk kell. Miért van ez?

Még nem tanultunk előző leckéinkből. Belefuthattunk már pofonokba, de úgy tűnik, hogy vagy nem voltak azok elég nagyok, vagy nem vettük észre, hogy az a pofon ugyanaz, amivel már korábban is találkoztunk. Folyamatosan tanulunk. Akkor is, ha ugyanazokat a hibákat követjük el. Azért lépünk bele ugyanabba, mert valamire még nem figyeltünk fel, amit észre kellett volna vennünk. Valamit elhanyagoltunk, ami mások számára talán egyértelmű jel volt, de nekünk nem.

Már az nagy felismerés, ha észrevesszük az életünkben, hogy folyton ugyanúgy és ugyanabban hibázunk. Ez óhatatlanul fájdalmat jelent a léleknek, amely a fizikumban, az egészségben is megmutatkozhat. És amikor ez elér minket, akkor megszűnünk önmagunk lenni. Lesz belőlünk egy meggyötört, begubózott valaki. Ha ki sem mozdulunk, akkor nem hibázhatunk. Ahhoz képest, hogy a boldogságra vágyunk (jelentsen az bárkinek bármit), annak ellentétjét tehetjük, ha nem tanulunk a hibákból. Azokból a hibákból, amelyek kétségtelenül fájdalmasok lehetnek, de ezek terelhetnek a fejlődés útjára is. Meg kell élnünk a fájdalmakat, a rossz élményeket, de kérdezzük meg magunktól, hogy miért alakulhatott ki ez a helyzet? Ha megvan a válaszunk rá, akkor vegyük azt tudomásul, engedjük el, és mindig csak előre!

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!