Jump to content

Válj többé néhány gondolattal!

2021. 06. 30. 19:00

Vannak olyan emberek, akik mintha születésüktől fogva többek lennének az átlagos embernél, és ez a későbbiek folyamán be is igazoldóik. Nevük és tanaik évszázadok vagy évezredek múlva is ugyanúgy érvényben maradva jutnak el követőikhez.

Az egyik ilyen, a világra is nagy hatást gyakorló személy Buddha volt. Az ókori bölcs a buddhizmus nagy alakja, akik időszámításunk előtt 563 és 483 között élhetett. Gautama Sziddhárta néven született, de ma már csak Buddhaként nevezzük. Maga a buddha szó megvilágosodottat jelent. A nagy betűs változata magára Sziddhártára vonatkozik, míg a kis betűs forma a buddhákra, akik megvilágosodott személyek.

Gautama Sziddhárta, vagyis Buddha olyan bölcsességeket hagyott az utókorra, amelyek szájról szájra terjedtek, azok írásban rögzítésre csak évszázadok múlva kerültek. Még a jelen korban is van hatása Buddha szavainak. Következzen néhány:

„Az egészség a legnagyobb ajándék, az elégedettség a legnagyobb gazdaság, a hűség a legjobb kapcsolat.”

„Az út nem az ég felé vezet. Az út a szívhez vezet.”

„Harag nem old fel haragot – a szeretet mindent felold.”

„A jóság messziről látszik, mint a Himalája hegye. De a gonoszság rejtve oson, mint a sötétben kilőtt nyíl.”

„Csakis mi menthetjük meg magunkat. Senki sem tud, és senkinek sem szabad. Mi járjuk saját utunkat.”

„Az vagyunk, amit gondolunk. Mindaz, ami vagyunk, a gondolatainkból táplálkozik. Gondolatainkból építjük fel a világunkat.”

„Gondosan válassz meg minden kiejtett szót, mert felemeli vagy eltiporja azt, ki hallja.”

„Amint egy vita hevében haragra gerjedsz, már nem az igazság érdekel, hanem saját magad.”

„Sosem nézem, mit tettem meg. Csak azt nézem, amit még meg kell tennem.”

 

„Hagyd, hogy a mosolyod megváltoztassa a világot, de nem hagyd, hogy a világ megváltoztassa a mosolyod!”

„Szánj meg minden lényt, szegényt és gazdagot; mindegyiknek megvan a maga keresztje. Van, aki túl sokat, és van, aki túl keveset szenved.”

„Aminek kezdete van, véget is ér egyszer. Békélj meg ezzel, s minden jóra fordul.”

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)