Jump to content

Érezd magad jól magaddal!

2021. 10. 31. 19:00

Az évszakok váltakozása természetesen jelentkező, az ellen tenni nem tudunk. Az egyetlen, amit tehetünk, ha megpróbáljuk mindenben az előnyt meglátni.

Az ősz különösen depressziós hangulatot kelthet bennünk. A gyerekek számára megkezdődik az iskola, amely napi kötelezettséget, készülést igényel. Mindez megterhelő és egyben lehangolóvá teszi az őszt, ugyanakkor a felnőttek is megszenvedheti a változást.

Tőlünk függ azonban az, hogy mit látunk meg, mit teszünk azért, hogy ne uralkodjon el felettünk az a rossz érzés, amely az évszakok változással jár.

A nyár után kétségtelenül nagy változást eredményez az ősz. A napokban megélt jó idő azonban mindezt elfeledtette velünk. Érdemes volt kihasználni ezt az időszakot arra, hogy minél több időt töltsünk a szabadban. Azt is tudjuk, hogy az egész ősz nem telhet így, és a levélhulláson felül más jelek is mutatni fogják az őszt. Készülnünk kell a hidegre és az esőre is.  Azonban a legjobb, ha nem hagyjuk, hogy mindezek rossz hatással legyenek ránk. Az is elfogadható, hogy nem lehet minden napunk csupa szivárvány és boldogság. Számos nehézséggel meg kell küzdenünk, de ha a lelkünket szeretnénk menteni, akkor szükséges megtalálni a lehetőséget minden apró örömre.

Ízek és illatok az ősz jegyében

Egyre több időt töltünk az otthonunkban, ugyanakkor még mindig bőven jutunk az őszi idénygyümölcsökhöz, zöldségekhez. A frissen beszerzett alapanyagokból készült ételek illata betölti az otthonunk levegőjét. Maga a készítési folyamat is örömteli lehet. Kikapcsol, eltereli a gondolatokat. Közös családi programként is felfogható a sütés-főzés. Csináljunk minél több baráti és családi alkalmat arra, hogy a finomságok köré összegyűlve, a kóstolás élményét kellemes hangulatú beszélgetéssé varázsoljuk.

Már készülni lehet forralt borral, forró csokival, amelyek megtöltik az otthonunkat kellemes illattal és önmagában lélekemelő.

Színek és anyagok az öltözékben

A szekrényből előkerülő vastagabb ruhadarabok előkeresése is egy program. A felfrissítésük, újra központba helyezésük során remek kombinációk születhetnek és az esetleges hiányokra is rájöhetünk. Ha lehetőségünk van rá, úgy érdemes újabb darabokkal meglepni magunkat annak érdekében, hogy még kényelmesebben érezzük magunkat.

 

Lehetőségek a mindennapokban

Hideg ide vagy oda, a természet ugyanúgy alkalmat kínál arra, hogy látogatást tegyünk. A csodaszép őszi színek, a friss levegő energiával töltenek fel, megmozgatják a testet, energiához juttatnak és elterelik a gondolatokat.

Ugyanakkor a lakásban töltött időről sem feledkezhetünk meg, hiszen most ebből lesz több. A meghitt környezet megteremtése csak az egyik, ami fontos. A bent végezhető időtöltés minőségére is ügyelnünk kell. A televízión és az interneten kívül számos módon szórakozhatunk: olvasás, zenehallgatás, hobbi, társasjáték a családdal, kreatívkodás.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | Képek: pixabay.com)