Tudományosan bizonyított tény, hogy az állatok közelsége gyógyítóan hat az emberekre. Bizonyára neked is van házi kedvenced, akinek a létezése, közelsége megnyugtat és boldogsággal tölt fel, egy fárasztó, stresszel teli,
Kutatók a világ legnagyobb demenciakutatási kísérletének részeként kifejlesztettek egy virtuálisvalóság-játékot, amellyel az állapottal járó, egyik elsőként eltűnő képességet, a navigációt tesztelhetik.
Az iOS és Android rendszerekre is elérhető, ingyenesen letölthető játékban a felhasználóknak szigetek és jéghegyek között kell lavírozniuk, miközben ennek minden másodperce a szakértők számára hasznos tudományos adattá konvertálódik. A
Manapság egyre gyakrabban találkozhatunk környezetünkben evészavarokkal. Leginkább fiatal középiskolások körében fordul elő, de már általános iskolás, illetve óvodás korban is megjelenhet. Mivel ezek a betegségek rendkívül nehezen felismerhetőek és gyógyíthatóak,

A Betegségek Nemzetközi Osztályozása (BNO) szerint a látásteljesítmény alapján 4 kategóriát különböztetünk meg, normál látás, mérsékelt látásromlás, súlyos látásromlás, vakság. A látássérülés olyan látásromlás, amely orvosi kezeléssel, műtéttel vagy átlagos
A Betegségek Nemzetközi Osztályozása (BNO) szerint a látásteljesítmény alapján 4 kategóriát különböztetünk meg: normál látás, mérsékelt látásromlás, súlyos látásromlás, vakság. A látássérülés olyan látásromlás, amely orvosi kezeléssel, műtéttel vagy átlagos
Felmérések szerint, minden második ember szerint kimondottan romlott a közegészségügyi ellátás színvonala az elmúlt évben Magyarországon, ezért ha pénztárcájuk megengedné, legtöbben a fizetős magánintézmények szolgáltatásait vennék igénybe.
Akár negyven fok fölé is emelkedhet a héten a hőmérők higanyszála. A kánikula rettenetesen megviseli az emberi szervezetet, főként azokét, akik sokat szenvednek a hektikus időjárási viszonyok miatt, vagy egyéb
A nők 57 százaléka veszíti életét ma Magyarországon szívproblémák miatt, 43 százalékuknál pedig még csak mellkasi fájdalom sem utal rá, hogy nagy a baj. Értük száll harcba a Magyar Kardiológusok
A nők 57 százaléka veszíti életét ma Magyarországon szívproblémák miatt, 43 százalékuknál pedig még csak mellkasi fájdalom sem utal rá, hogy nagy a baj. Értük száll harcba a Magyar Kardiológusok
Az egészséges és aktív életmódnak egész életünkben nagyon fontos szerepet kell betöltenie. Az idő előrehaladtával a különböző testi funkciók romlásának bekövetkeztével az étrendben is változtatások szükségesek. Egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozással és