Jump to content

Komoly betegségekhez vezethet, ha nem alszunk eleget

2014. 06. 03. 18:51

A modern életvitel következtében egyre kevesebben veszik figyelembe, milyen fontos dolog a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás. Egyre többen túlhatják magukat, aminek számos negatív egészségbeli következménye lehet. Az alváshiány következtében megzavarodik a szervezet biológia órája, ami rákot, szívbetegséget, kettes típusú cukorbetegséget és elhízást is okozhat. Ezért az Oxford, a Cambridge, a Harvard, a Manchester és a Surrey Egyetem szakemberei közösen próbálják felhívni az emberek és a kormány figyelmét a veszélyekre.

A szakemberek szerint egy mai ember átlagosan két órával kevesebbet alszik naponta, mint 60 évvel ezelőtt, és főleg a tizenévesek azok, akik a szükségesnél jóval kevesebb időt töltenek alvással. Szinte valamennyi élőlény rendelkezik egy úgynevezett cirkadián ritmussal, más néven biológia órával, aminek köszönhetően a szervezet szinkronba kerül a Föld forgásából következő 24 órás napi ritmussal.

Charles Czeisler professzor, a Harvard Egyetem munkatársa úgy véli, az ember biológiai órájában a modern technikai eszközök - a mobilok, a tabletek, a számítógépek - is bezavarnak, aminek következtében az alvást szabályozó melatonin hormon egyre később szabadul fel a szervezetben, így egyre nehezebben alszunk el, másnap pedig alig bírunk felkelni.

A Sleep Medicine című lapban arról számoltak be szakemberek, hogy azoknak a nőknek, akik napi hat óránál kevesebbet aludtak, 65 százalékkal megnőtt az esélyük arra, hogy magas legyen a teljes koleszterinszintjük, és 71 százalékkal nagyobb arányban emelkedett meg az úgynevezett rossz koleszterinjüknek a szintje.

A hálószobában éjszaka legyen sötét, válasszunk kényelmes ágyat és párnát és ne fűtsük fel túlságosan a szobát. Aki éjszaka nehezen alszik el, az igyekezzen kerülni a napközbeni szunyókálást, emellett fontos a helyes étrend, az elegendő mozgás, és a megszokott napi rutinhoz való ragaszkodás.

Fotó: freedigitalphotos.net forrás:lelkielet.hu/hazipatika.com