Jump to content

Te megosztod az álmod a házi kedvenceddel?

2015. 01. 28. 14:34

Néhány gazdi szeret a kiscicájával, vagy a kutyusával aludni, de az alváskutatók azt mondják, hogy ez nem épp előnyös hatással van a gazdi alvásritmusára.

Azt még a legelvetemültebb kisállat gazdik is belátják, hogy az éjszaka folyamán minimum egyszer felkelnek a négylábú/kétlábú ágytársuk harapása, csípése, karmolása, fészkelődés, ugatása, nyávogása, stb. miatt.

S hogy miért szeretnek az emberek állatokkal aludni? Azért, mert az állat simogatása, ölelése közben oxitocin, azaz boldogsághormon termelődik a szervezetünkben, s ezen kívül a négylábúak nyugtató, depresszióűző, szorongásoldó hatással is bírnak.

Macskával alszol?

A cicák az ágyban is védik a territóriumukat, s ha este kimész a mellékhelyiségbe, számára ez azt fogja jelenteni, hogy itt a játék ideje, és rögtön kiveri az álmot a szemedből.

Vigyázat! Az ember, és az állat alvásmintázata nem ugyanaz! Az állatok szakaszosan alszanak, így gyakran felébrednek, az emberek nem. A kutyák a REM szakasz, azaz az álmodási fázis kezdetén ugatni, futni, nyüszíteni kezdenek, és szokásuk még az ágyban ásás is, a földben ásás példájára. Ezek garantáltan felkeltik a legjobban alvó gazdit is!

Mikor aludj háziállatokkal? Csakis akkor, ha annyira jó alvó vagy, hogy miután kedvenced felébreszt, gyorsan vissza tudsz aludni. Ha a házban alszik a kiskedvenc, alakíts ki neki külön fekvőhelyet, ha zavarja az álmod, és kertes házban laksz, éjszakázzon a szabad ég alatt.

Nyugodt álmod szempontjából nagyon fontos, hogy megfelelő alvási szokásokat alakíts ki, ezért dönts okosan, ha a macskád, kutyád veled szeretne aludni.

(Forrás: lelkielet.hu / Fotó:www.catster.com)

További érdekességekért keresd fel Facebook oldalunkat!