Aggódunk a múlt miatt, amiatt, amit mondtunk vagy tettünk, vagy éppen nem mondtunk és nem tettünk. Aggódunk a jövő miatt: a holnapi teendők miatt, vagy amiatt, hogy mit hoz a következő évtized. Az aggódás a figyelmünket a jelenről a múltra, vagy a jövőre irányítja.
A jelenre összpontosítani a figyelmünket nagy kihívást jelent. A következő sorokat segítségnek szánom, és magam is sokszor elolvasom:
Ma a mának fogok élni.
A tegnap már elmúlt. A holnap még várat magára.Csak a ma marad számomra.
Ezért, ma megélem a mai napot.
Újraélni a tegnapot? Nem. Tanulok belőle. Irgalmat kérek hozzá. Örülök neki.
De nem fogom újraélni. A nap már lenyugodott a tegnapi nap fölött.
A nap még nem kelt fel a holnapra.
A jövő miatt aggodalmaskodni? Ez nem vezet sehova. Egy futó pillantást érdemel és semmi mást.
Ma nem tudok változtatni a holnapon, hogy mit hoz, nem tudom. Ma a mai napot fogom megélni.
A ma kihívásaival a mára kapott erővel fogok szembenézni. A ma keringőjét a ma zenéjére fogom táncolni.
A ma lehetőségét a ma reményével fogom ünnepelni.
Ma.
Ma nevetek, hallgatok, tanulok és szeretek.
És majd ha eljön a holnap, újra ezt teszem.
(Forrás:Max Lucado, Fotó:wallpaperstock.net)
Ma élj a mának
Az aggódó elme egy megosztott elme. Az aggódás rátelepszik a gondolatainkra, kiszívja az energiánkat, elvonja a figyelmünket és eltérít a célunktól.
