Az, amikor a szüleink, tanáraink, más felnőttek azt mondták nekünk, amikor még gyerekek voltunk, hogy az egész élet a tanulásról szól, cseppet nem túloztak. Tanulunk mindenféle értelemben még akkor is, ha az iskolapadból már rég kiszálltunk. Évek, évtizedek elteltével egészen máshogyan gondolunk vissza arra, hogy miként cselekednénk, ha újból visszatérhetnénk a múltba. Az évek adta tapasztalat és gyakorlat megváltoztatja az ember szemléletét.
Fiatalként még hisszük, hogy meg tudjuk változtatni a világot, és ez így van rendjén. A fiatalok újabb szemlélettel és lendülettel vetik bele magukat az életbe. Tele nagy reményekkel, célokkal vágunk bele az életbe.
Egyáltalán nem mindegy, hogy az életünket hogyan, milyen minőségben éljük le. Habár számos külső tényező befolyásolja a sorsunkat, mégiscsak sokat tehetünk saját magunk érdekében. Fiatalként még olyan távolinak tűnik az, hogy időssé válunk. Senki nem szeretne azzal szembesülni, hogy akkor döbben rá, hogy mennyire eltékozolta lehetőségeit, képességeit, idejét, amikor már élete vége felé halad.
Talán éppen időben ér el az üzenetünk többekhez, akik még időben cselekedhetnek. Sokaktól hallottam már azt, hogy egy elhunyt szerette miatt sokat bánkódott, és mondogatták: bárcsak újra találkozhatnék vele, elmondanám neki, hogy mennyire szeretem.
Az első jó tanács éppen ezzel kapcsolatos. Merjük kimutatni, és még inkább kimondani érzelmeinket. A csalódás az élet velejárója, nem mindenki fogja viszonozni az érzelmeinket, de a kimondatlan szavak, a nem kifejezett érzelmek örökre nyomot hagyhatnak bennünk.
Álmai és vágyai mindenkinek vannak, hiszen ezek adnak löketet. Némelyik közülük örökké megvalósítatlan marad, amelynek oka lehet az is, hogy időközben átértékeljük az életet, a vágyak közül néhányan elhalványulnak, értéktelenné válnak, míg mások megvalósítását valami megakadályozza. Ez sok esetben mi magunk vagyunk. Az igazi álmaink addig kísértenek, amíg meg nem valósítjuk, így az el nem ért álmok mindig nyomaszthatják az ember. Később, ahogy érezzük az idő múlását fejünk felett, egyre kisebbé válik annak lehetősége, hogy meglépjük az álmok megvalósítását, ha fiatalon nem tettük. Természetesen akkor sem késő, cselekedni mindig lehet.
A munka felemészt. Nemcsak a munkahelyi teendőket kell elvégeznünk, hanem odahaza is, de van az a pont, hogy a teendőinket a családdal való foglalkozás utánra kell hagyni, és akkor sem történik semmi gond, ha a házimunkából áttolunk néhányat másnapra. A gyermekeink felnőnek, és felnőttként már kár arról sápítozni, hogy bárcsak többet foglalkoztunk volna velük. A jelenben kell ezt megtennünk. Mi történik, ha nem mosogatunk el este, hanem inkább a gyerkőcökkel, a párunkkal együtt töltjük az estét? Semmi. A mosatlan edény ugyan ugyanúgy ránk vár, de legalább a szeretteink körében töltöttük azt az időt. Kincs.
A boldogság mindenkinek kijár. Ezért ha van lehetőség, hogy élvezzük az életet, akkor meg kell tenni. Szakítani kell időt a barátokra, a pihenésre, mert az mindenkinek kijár.
Fiatalként igyekszünk kivetkőzni a család „fogságából” és saját életet kezdeni. Az évek során pedig egyre inkább rájövünk arra, hogy arra kell koncentrálni, ami nekünk jó, és nem arra, hogy mások szerint mi lenne az.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!
