Jump to content

Keresd meg a közérzeted javításának lehetőségeit

2020. 06. 19. 19:00

Kapott már el olyan érzés, hogy érezted, ahogyan elterjed egész elmédben valami rossz érzés, rossz gondolat, és annak ellenére borúsnak láttál magad körül mindent, hogy igazából arra nem volt okod?

Mindenkivel előfordult már, hogy céltalannak érezte magát és üresnek. Még akkor is, ha boldog család vette körül, munkája és egzisztenciája a helyén volt. Ugyanakkor arra is lehetett már példa az életünkben, hogy krízishelyzetben meglepően nyugodtnak éreztük magunkat. A valóság inkább az, hogy komoly helyzetekben igyekszünk magunkat tartani, de csak kifelé.

A koronavírus világjárványa befolyással volt az életünkre, és több ponton tartott bizonytalanságban. Még ha a munkánk meg is maradt, a családunkban mindenki egészséges volt, a vírus miatti bizonytalanság sokakat tartott sakkban. Óhatatlanul negatív gondolatokkal lehetett tele a fejünk, még akkor is, ha igazából velünk semmi rossz sem történt.

Az ilyen és ehhez hasonló krízishelyzetekben sokszor féltjük a jövőnket. Azt, hogy mi lesz és hogy lesz. Azaz félünk, mert bizonytalanná válunk amiatt, hogy mi lesz velünk később. Akkor is így van ez, ha a jelenben nem érzünk semmi negatívumot, minden rendben van körülöttünk. Aztán lehet, hogy észbe kapunk, és azzal vádoljuk magunkat, hogy nem vagyunk elégedettek az életünkkel, önzők vagyunk. Ha nincs baj, miért csinálunk mégis gondot?

A bizonytalanságunkat csak növelheti az, hogy a világ történései is mennyire kiszámíthatatlanok. Még nagyobb bizonytalanságot generálva bennünk. A negatív gondolatok olyan feszültséget keltenek bennünk, amelytől igyekszünk megszabadulni, de az vagy idegeneken, vagy pedig a családtagjainkon csattan. Ha pedig egyiken sem, akkor kezdjük önmagunkat támadni és hibáztatni.

Nyugalom! Ez nem az őrültség jele, ez teljesen normális, de igazából akkor az, ha ezzel tudunk szembesülni és be is valljuk magunknak. El kell fogadnunk, hogy nincs mindenre ráhatásunk. Az életünket javában mi irányítjuk, de azt is tudjuk, hogy mennyi minden befolyással van arra. Be kell látni, hogy a rajtunk kívüli történéseket nem tudjuk irányítani, mozgatni. Amit viszont meg tudunk magunkért, boldogságunkért tenni, csak mozdulni szükséges érte, azért ténylegesen tenni kell. Saját magunk érezzük, hogy mi tenne boldoggá. Szeretnél nyugalmat magad körül, és pihenni, olvasni, de azt mondod nincs rá időd? Szakíts rá időt!

Felnőtt létünkben magunk irányítjuk életünket. Ez az, amit gyerekként annyira irigyeltünk, mégis jellemző, hogy sokan közülünk nem is tudják, hogy a jóhoz mennyire kevés kell, de a számukra káros dolgokat sem ismerik fel.

Sokkal nagyobb szükség lenne most arra, hogy ösztöneinkre hallgassunk. Ezek a belső sugallatok elnyomásban vannak a világból érkező ingerek miatt. Igazából tudjuk, hogy mire lenne szükségünk ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat, de mégsem tesszük meg. A negatív gondolatok spiráljából mégiscsak úgy kell kilábalnunk, ha arra fókuszálunk, ami nekünk jó, amit szeretünk csinálni.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)