Jump to content

A 40 az új 30, de lélekben is?

2021. 12. 07. 19:00

Az életkorunk csak egy szám, amely nem feltétlenül azt mutatja, hogy milyen idősek vagyunk valójában.  Vagy legalábbis lélekben.

A mai világban egyre megszokottabb, hogy a családalapítás ideje kitolódik. Ez azt jelenti, hogy a fiataloknak van idejük megtalálni helyüket a munka világában, ki tudják építeni egzisztenciájukat, külön életbe tudnak kezdeni még azelőtt, hogy gyermeket vállalnának. A párkeresés és az elköteleződés is sokkal inkább kitolódik időben. Emiatt egy 40-es éveiben járó nő olyan, mint korábban a 30-asok. Ennek ellenére a régi minták még más sugallanak, de egyre többen lépnek ki ebből.

 

Baj ez?

A mai negyvenes hölgyek esetében az a jó, hogy már nagyobb élettapasztalattal rendelkeznek. Ráadásul mivel időben kitolódhatnak az életutak nagy állomásai, így a házasság és a gyermekvállalás is ehhez mérten illeszkedik az életükbe. Vajon el vannak késve?

Egyre többen cáfolnak rá a régi mintákra. Nem ritka, hogy az első gyermeküket a nők 35-40, esetleg még afelett vállalják. Az azt megelőző időben pedig van idejük megismerni önmagukat, kitanulni több szakmát, megküzdeni magasabb pozíciókért, megtalálni azt az utat, amelyet a későbbiekben is szeretnének bejárni.

Egy negyvenes éveit taposó nő akkor is másképp képes gondolkodni, akinek családja, gyermekei vannak. Esély van arra, hogy rugalmasabban és vagányabban, a modernizációhoz igazodva találja meg a hangot tini gyermekeivel. A kapcsolat még ilyenkor is óvó és féltő, de felismeri, hogy egyre inkább el kell engedni a fiatalok kezét, hogy keressék a saját életútjukat.

Kicsi és nagyobb gyermek mellett is eljön az az idő, amikor a gyengébb nem képviselői az önmegvalósítást választják. 40 évesen már sokkal nagyobb rálátása van számos dologra és a vágyai is egyre letisztultabbak. Hatalmas siker, ha az ember megtalálja valamiben önmagát és abban kiteljesedhet. Ennek pozitív hatása akár a magánéletben, a párkapcsolatban is megmutatkozhat.

 

Csak élvezd!

Elmúltál 40 és azt szeretnék beléd sulykolni, hogy idősödsz? Persze, az idő folyton csak telik felettünk, de tekints úgy erre az időszakodra, hogy ha jól érzed magad a bőrödben, az életedben, akkor bizony a 40 olyan, mintha 30 lenne. Ha pedig még nem találtad meg önmagad, akkor csak keress bátran!

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | Képek: Pexels)