Jump to content

Általánosságban véve rossz a lelki állapotunk

2022. 10. 18. 19:00

Mondják, hogy a lélek gyengeségei előbb vagy utóbb megbetegítik a testet is. Vagyis minden betegségnek lelki eredetété érdemes először gyógyítani.

A baj nagyobb, mint gondolnánk. A stressz annyira az életünk része, hogy azt mellőzni, azzal nem foglalkozni szinte lehetetlen. Arra sokkal nagyobb hangsúlyt kellene azonban fektetnünk, hogy a stressztől hogyan szabaduljunk meg annak érdekében, hogy ne károsítsa az egészségünket.

A WHO, vagyis World Health Organization (Egészségügyi Világszervezet) megállapítása szerint a stressz olyan szinten jelen van, hogy folyamatosan gyengíti a lelkünket. Ráadásul a jóléti társadalmakban éppúgy jelen van, mint a szegények között. Még aggasztóbb, hogy ez az állapot már a gyerekek, fiatalok között is jelen van.

Nem csoda, hogy ennyire feszültek vagyunk, hiszen ezer felől érnek az információk, amelyek egy része értelmetlenül és feleslegesen borzolja a kedélyeinket. Az internet, a televízió számos haszna mellett az információközvetítésében is részt vesz, de nem tudjuk meghúzni a határt, hogy mi az elég és fontos. A gyerekek ezzel még inkább így vannak.

A depresszió mellett más pszichés betegségek száma olyan tendenciában emelkedik, amely összefüggésbe hozható a szűkebb és tágabb környezetünkben tapasztalható és ránk is hatással lévő történések, mint mondjuk a Covid-járvány, a háború, a gazdasági válság, az anyagi biztonság hiánya, munkanélküliség. A depresszió mára már népbetegség, amelynek következtében megnövekedik az alkoholfogyasztás, drogfogyasztás, dohányzás. Ezek mind fokozottan súlyosbítják az egyén pszichés és fizikai gyógyulását.

Nem fogható minden a környezeti tényezőkre, hiszen még ennél is többen szenvedhetnének depresszióban, mert a legtöbbünkkel nem bánik kesztyűs kézzel az élet. Az akaraterő, az egyéni hozzáállás, a külső segítség igénybevétele, a mentális betegség felismerése mind-mind segíthet abban, hogy időben nyakon csípjük a problémát. Azonban nagy gondot jelet az, hogy a pszichés betegségek valamelyikében szenvedők nagy része fel sem ismeri annak tényét, hogy gond van náluk, így a kezelésük is elmarad, vagyis segítség nélkül élnek. A pszichés panaszok aztán testiként is megmutatkoznak. Mások pedig a már jelentkező fizikai tünetekkor juthatnak arra a felismerésre, hogy a probléma sokkal mélyebben gyökerezik, mint gondolták: a lélekben.

Az a legnagyobb baj, hogy a mai világban nagyon nehéz egészségesen tartani a lelkünket, hiszen annyi teher nehezedik ránk a magánéletünkben úgy, mint a világból beérkező szörnyűségek. A gyerekek különösen nagy sokknak vannak kitéve, hiszen a negatívumok folyamatosan érik őket, de az életre való felkészítés nem olyan gyakorlatias és hasznos, mint amilyenre szükségük lenne. A stressz kezelése, annak ledolgozása, az információk szűrése, a mélyreható beszélgetések családdal és barátokkal, az erőszak helyett más eszközök megtalálása mind olyan eszközök, amelyek csökkentik a feszültséget és az embereket egymáshoz közelítik, ha ezt megtanítjuk csemetéinknek.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | Képek: Pixabay)