Jump to content

Pont erre gondoltam én is csak te hamarabb mondtad ki

2023. 02. 19. 19:00

Gondoltál valamire vagy valakire és mire kettőt pislantottál volna, az a valami/valaki előtűnt, megjelent váratlanul? Mintha a tudatalattid jelezte volna.

Hányszor fordul elő velünk az, hogy mire kimondanánk a gondolatunkat, addig a másik megteszi azt helyettünk. Mindezt úgy, hogy ha volt is valamiről szó köztünk, annak semmi köze nem volt a következő témához. Mintha ismernénk egymás gondolatát. Nos, ezt tapasztalom a párom és köztem is. Mindig azzal magyarázzuk ezt a jelenséget, hogy nagyon egymásra vagyunk hangolódva, szeretjük egymást és tényleg, szinte ismerjük a másik gondolatát.

Tény, hogy a legtöbb emberrel nem kerülünk ilyen kapcsolatba, akivel pedig igen, annak megismerjük a személyiségét és olykor már szavak nélkül is megértjük egymást. Ez nem azt jelenti, hogy a szóbeli kommunikációt hanyagolni kellene. Sőt! De miért van az, hogy néha olyan megmagyarázhatatlan dolgok történnek velünk, amelyre felkapjuk a figyelmünket?

Ilyen a telepátia. Amikor gondolunk valakire, valamire és az megjelenik vagy megtörténik. Mocorog az ember fejében valakinek a személye, egy esemény, egy történés, amit meg kellene tennünk, erre pont fordítva történik: a gondolt személy jelentkezik vagy találkozunk vele váratlanul, esetleg bekövetkezik az, amit meg akartál tenni. És persze a telepátiába az is beletartozik, amikor egy hozzánk közel álló személy akkor keres téged, amikor te épp rá gondolsz. Spirituális vonatkozásban ez teljesen megvalósítható minden különösebb csoda vagy szupererő megléte nélkül. Arra van csak szükség, hogy kinyissuk elménket és fogékonyak legyünk a másik személyre.

Amikor erre a jelenségre jobban odafigyelünk, akkor elfogadhatjuk annak tényét, hogy milyen csodák történhetnek, ugyanakkor megmagyarázhatjuk és el is bagatellizálhatjuk. Lehet, ha egyre gyakrabban csípjük nyakon a telepátiás csodát, akkor elkezdünk a témával jobban foglalkozni, arra jobban figyelni és egyre jobban elhisszük, hogy mindez nem puszta véletlen, hanem annál sokkal több.

Sokan vagyunk úgy azzal, hogy a világ több, mint amit az érzékszerveinkkel fel tudunk fogni. Éppen ezért van annyi minden olyan, amire még csak keressük az épkézláb magyarázatot. Hozzá vagyunk ahhoz szokva, hogy amit látunk, hallunk, érzékelünk, annak létezését hisszük. De vannak olyan csodaszámba menő dolgok, amelyek ezeken túlmutatnak. Ha pedig ezt magunk körül is megtapasztaljuk, talán a csodákban is elkezdünk hinni, a történések mélyebb értelmét is jobban keresni fogjuk.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | Képek: Pixabay)