Szerencsére nem tudom, hogy milyen a mérgező anya-lánya kapcsolat. Abban a különleges, nagyszerű helyzetben vagyok, hogy imádtuk anyukámmal egymást. Ez így van annak ellenére, hogy jónéhány éve eltávozott. A szeretem nem múlik, a hiánya viszont kézzel fogható. Emlékszem, hogy már gyerekként úgy éreztem magam, mint a lottó milliomos, mert annyira mély és őszinte volt a kapcsolatunk, de több osztálytársam ugyanezt nem tudta elmondani magáról. Mintha folytonos háború dúlt volna otthon köztük. Nem értettem, azt sem tudtam, hogy ilyen létezik.

Azt sem felejtem el, amikor egy közeli ismerősöm irigyelt azért, amilyen kapcsolatom van az anyukámmal. Az elmondása szerint, az ő anyukája nem tudott jól szeretni. Tudta, hogy nem utálja, de nagyon ritkán kapott ölelést, simogatást, pedig gyerekként nagy szüksége lett volna. Mégis azt láttam, hogy szülőként átállt arra az oldalra, hogy jól tudja saját gyermekeit szeretni. Annyi ölelést és cirógatást kaptak, amennyire csak szükségük volt. Mondanom sem kell, szoros a kapcsolatuk.

Mi történik akkor, hogy a szülő mérgező és a gyerek ebben felnőve sérül a személyisége, az önmagáról és a világról alkotott képe? Egy ilyen kapcsolat megnehezíti a felnőtt életet is.

Miért lesz egy szülő mérgező? Úgy is mondhatnánk, hogy ezek a személyek annyira imádják magukat, hogy nem fogadják el, hogy rajtuk kívül másnak is van véleménye. Pláne nem egy gyereknek. Valószínűsíthető, hogy ezek a nők kisgyerekként maguk is mérgező, elnyomott kapcsolatban lehettek szüleikkel, elveszítették saját személyiségüket. Sőt igazából nem is tudták megtalálni. Arroganciával, mindenkit lenyomva (beleértve a saját gyerekét is) igyekszik érvényesülni. Az így felnővő gyerek pedig csakis az anyja árnyékában lehet. Ez pedig azzal is jár, hogy a már sérült személyiségű és látásmódú szülő a saját gyermekét is tönkre teheti. Ha van annyi erő és akarat a gyermekben, akkor önálló életében sokat tud ezeken dolgozni és fejlődni azon a téren, hogy ő ne legyen hasonló.