Sokakat mindig félreértenek. Sokan rengeteg szakemberrel beszéltek már, de senkitől nem kaptak valódi segítséget, aminek következményeképpen felhagytak a reménykedéssel.
Az ADD-s emberek hajlamosak megfeledkezni arról, hogy mi jó bennük. Előfordul, hogy elvesztik a hitet abban, hogy jóra fordulhatnak a dolgok. Gyakran makacs mintázatba zárul be az életük, ami miatt minden rugalmasságukra és találékonyságukra szükségük van ahhoz, hogy a víz felett tartsák a fejüket. Mégis óriási bennük a remény és az álmodás képessége. Az ADD-sek, sokkal inkább, mint az emberek többsége, látnoki képzelőerővel vannak megáldva. Nagyszerű gondolataik és nagyszerű álmaik vannak. A legkisebb lehetőséget is meg tudják ragadni, és el tudják képzelni, hogyan lehet nagy áttörést elérni vele. Egy véletlen találkozásból képesek nagyszerű esti programot varázsolni.
Azonban a legtöbb álmodozóhoz hasonlóan ők is elhagyják magukat, ha az álom csalókának bizonyul. Mire szakemberhez fordulnak, addigra már általában túl gyakran bizonyul délibábnak az álmuk, ezért már nehezen tudnak újra remélni. A remény a diagnózissal csillan fel újra. A többi rendellenességgel ellentétben a figyelemhiányos zavarnál már maga a diagnózis is terápiás hatással bírhat. Az évek alatt felhalmozott félreértésekből felépült falak dübörögve omlanak le az egyén gondjait okozó problémák elmagyarázása közben.
A többi orvosi problémánál a diagnózis szabja meg a kezelést, de az ADD esetébena diagnózis nagyrészt maga a kezelés. Önmagában is nagy megkönnyebbüléssel jár. Képzeljük el, hogy egy rövidlátó ember, aki soha nem hallott még erről a látási problémáról, és mindig azt gondolta magáról, hogy azért lát homályosan, és azért tanul nehezen, mert nem igyekszik eléggé, vagy erkölcsileg gyenge, egyszer csak tudomást szerez a rövidlátásról mint szemészeti problémáról, és hirtelen ráébred, hogy annak semmi köze sem az igyekezethez, sem az erkölcsi gyengeséghez, csak a szem állapotától függ. Így van ez az ADD-vel is. Felszabadító ereje van a diagnózisnak.
Struktúrák kialakítása
A diagnózis és a felvilágosítás lehetővé teszi, hogy új módon értsük meg önmagunkat, ami természetesen elvezet életünk újrarendszerezéséhez és átalakításához, kívül és belül egyaránt. Amikor figyelembe vesszük az ADD-t, és megpróbálunk megszabadulni az önmagunkkal kapcsolatos, régóta meglévő negatív észleléseinktől, akkor újragondoljuk és újraalakítjuk az énképünket; ez a belső átalakulás. Amikor pedig újraszervezzük a mindennapi életünket, és a szervezés és irányítás továbbfejlesztett eszközeit vesszük igénybe, akkor külső átalakításról beszélünk.
A struktúrák központi szerepet játszanak az ADD kezelésében. A struktúra szó nem valami kellemesen cseng a fülünknek, sőt lehet, hogy unalmas tervrajzok vagy szűk terek jutnak eszünkbe róla. Azonban lenyűgöző eredményeket lehet elérni vele. Ez teszi lehetővé a tehetség megnyilvánulását. Struktúra nélkül mindegy, milyen tehetséges valaki, csak káosz lesz az eredmény. Gondoljanak bele, milyen szűk keretek között talált intenzív kifejeződési formát Mozart zseniális tehetsége. Akár Shakespeare jambikus pentameterére, akár Alexander Pope rímes párverseire, akár a hosszútávfutók ritmusára vagy a frissen sütő szakács jól időzített munkájára gondolunk, mindegyikhez strukturáltság kell. Sok felnőtt ADD-snek azért nem sikerült teret adnia a benne rejlő kreativitásnak, mert nem volt képes irányt szabni a kreatív energiáinak.
Gondoljon a hőmérőre és benne lévő higanyra! Aki tört már el hőmérőt, tudja, mi történik utána a higannyal. A figyelemzavaros elme olyan, mint a kiömlött higany: szertefut, és gyöngyökbe áll össze. A struktúra az az edény, amely a figyelemzavaros elme higanyát tárolja: ez óvja meg attól, hogy egyszerre legyen itt, ott és mindenütt. A strukturálás teszi lehetővé, hogy az ADD-s elmét a legjobban kiaknázzuk, ne pedig elaprózódjon, a padlón szertefutó higanycseppekhez hasonlóan.
A struktúra kifejezés olyan létfontosságú eszközökre vonatkozik, mint a listák, az emlékeztetők, a jegyzettömbök, a naptárak, a kartotékrendszerek, a névjegytartók, a kitűzőtáblák, a tervek, a nyugták, a bejövő és kimenő levelek mappái, az üzenetrögzítők, a számítógépes rendszerek, az ébresztőórák és a csipogó karórák vagy telefonok. Azokra a külső kontrollt biztosító eszközrendszerekre vonatkozik, amelyeket a megbízhatatlan belső kontrollrendszerünk kompenzálásaképpen állítunk fel.
A legtöbb ADD-s ember nem bízhat meg a belső irányító rendszerében, hiszen az nem tudja a dolgait rendszerbe szervezni és hosszabb időn át vezetni őt a feladatok elvégzésében. Számukra elengedhetetlen, hogy külső kontrollrendszert működtessenek. Nem feltétlenül unalmas egy ilyen rendszert életbe léptetni; sőt egészen kreatív módon is ki lehet dolgozni egy jól működő és működtethető rendszert. Ha pedig már használatba állítottuk, akkor megnyugtatóan fog hatni, és erősíti a magabiztosságunkat.
