Jump to content

Lehet élni okos kütyük nélkül?

2017. 09. 24. 17:00

Az embereket megosztja a technológiai fejlődés, vannak, akik el sem tudják képzelni életüket a telfonjuk és a számítógépük nélkül, mások amennyire csak tudják,korlátozzák ezen eszközök mindennapos használatát.

Mindkét oldalnak megvannak a maga pozitív és negatív tulajdonságai.

Vajon mennyire lesz az életünk szempontjából kifizetődő ez a nagymértékű fejlődés?

A kutatási adatok azonban olyan kérdéseket is felvetnek, hogy valóban hasznos-e a mindennapok során ezen technológiai eszközöknek a rendszeres használata. Ebben a virtuális világban, online közösségben könnyen megrekedhet az ember, úgy,hogy a való világból egyre kevesebbet észlel maga körül. A technológia folyamatos fejlődésével az elkövetkezendő évekre nézve még nagyobb fejlődés és „elgépiesedés” várható.

A kutatások szerint, minden harmadik internethasználónak van okostelefonja vagy okostelefon funkciókkal bővített hagyományos mobiltelefonja, és 28 százalék tervezi, hogy még fél éven belül beszerez egyet – többek között ez derült ki a KutatóCentrum tE-Tech Report kutatásból.

Napjainkban a technikai eszközök soha nem látott módon fejlődnek és újulnak meg. Mint a fenti adatokból is kitűnik, használatuk is szinte napról napra változik, s ami tegnap még trendinek számított, mára elavult. A piaci szereplők részéről is felmerült már az igény arra, hogy követni tudják ezeket a változásokat, ezért indítottuk el az E-Tech Reportot, mely a tervek szerint évente méri fel a számítástechnikai és mobileszközök használatát” – mondta el Sütő Anna, a KutatóCentrum kutatási projekt menedzsere. Az E-Tech Report többek között vizsgálja a telefonok, PC-k, laptopok, netbookok, notebookok, tabletek, e-readerek, játékkonzolok és hordozható zenelejátszók használatának gyakoriságát, a rajtuk végzett tevékenységeket, a preferált márkahasználatot, a vásárlási terveket, az eszközök iránti attitűdöt, valamint a kereszthasználatot.

Számos meglepő adat derült ki, s tekintve, hogy az elkövetkezendő években már a trendeket is tudjuk majd vizsgálni, még több érdekességre számíthatunk a jövőben. Jelenleg például a tableteket csupán a megkérdezettek 1 százaléka használja, sőt, sokan nem is nagyon tudják még hova tenni: a használatukra vonatkozó állításokról 30-40 százaléknak nem volt véleménye. Ezzel szemben a néhány éve még szintén ritkaságszámba menő okostelefonról ma már az emberek ötöde azt állítja, hogy nem lehet nélküle élni…” – magyarázza a KutatóCentrum szakértője.

 

(Forrás: lelkielet.hu l Kép: pixabay.com)