Hányszor halljuk a gyerekektől azt a méltatlankodást, amelyet éppen azért hallatnak, mert kötelező szabályokat kell betartaniuk. Sokszor sérelmezik a gyerkőcök és ilyenkor szokták a fejünkhöz vágni, hogy nekünk könnyű, hiszen azt csinálunk, amit csak szeretnénk, a szüleink nem szólnak bele semmibe. Hány felnőtt lenne hálás, ha még egyszer hallhatná a szülei hangját, olykor tanáccsal látnának el minket, de sokaknak ez már nem adatik meg.

A gyerekek olykor besokallnak a szabályoktól, amelyek már mindenhol fogadják: otthon, iskolában, de viselkedni kell a boltban, a rokonoknál, mindenhol.

Nézz csak körül, mennyi megkeseredett ember jön-megy az utcán. Sokuk olyan, mintha robot lenne és távirányítással mozgatnák a távolból. Mindenki intézi a dolgát, megy egyik helytől a másikig, a sok tennivaló terhe annyira nyomaszt sokakat, hogy egy mosolyt sem képesek elereszteni. Ez lenne az élet? Csak ennyi és csak így? Ha kívülről próbálnál meg magadra nézni, akkor egy élettel teli, mosolygós, boldog személyt látnál, vagy hasonló robotot, mint amiket magad körül látsz? Ha az utóbbit találnád meg magadban is, akkor sincs minden veszve. Ám amíg a szemüket a földre szögezők így járnak bármerre is, nincs esélyük arra, hogy észrevegyenek olyan szépségeket maguk körül, amelyek talán újra életet csiholnának lelkükbe. Pedig gyönyörűség van mindenfelé, csak meg kellene látnunk.

Itt a nyár, a természet pedig ontja magából a pozitív energiát, és ebben nagy szerepe van a növényeknek, az állatoknak is. Mekkora öröm, ha egy édes kutyussal barátkozunk össze, vagy egy kiscica dörgölőzik a lábunkhoz?! Milyen nagy öröm, ha a természetben sétálhatunk, kerékpározhatunk és a táj látványán túl még vadállatokkal is találkozhatunk. Milyen szépek a felhők, a mezőgazdaság kiparcellázott földjei, ahogy a más-más növények váltják egymást. Ezt a szépséget azonban minden évszakban fel kellene fedeznünk, mert a természet adja és mutatja, de mi nem tudjuk befogadni, látni, észrevenni. Az ősz színei, illatait, a tél komorságát megtörő fehér jó, és a tavasz virágillata, de még lehetne sorolni.

Bármilyen tanult, kulturált és érett felnőttek vagyunk, olykor szükség van arra, hogy visszamenjünk gyerekbe. Idézd csak fel, hogy gyerekként egy percig nem aggasztott a tél, mert imádtad a havat. Vagy, hogy szerettél az avarban hemperegni, leveleket, termést gyűjteni. Gyerekként, ha csak tehetted máris az udvaron, a szabadban voltál. A gyerekek ösztönösen tudnak cselekedni, játék közben ez pedig különösen igaz. Eljátszanak akár idegen közegben is, és egyáltalán nem érdekli őket senki véleménye, nem feszélyezik magukat.

Nos, ez hiányzik belőlünk most, felnőttként. Nem engedhetjük meg mindig magunknak, hogy gyerekké váljunk, de néha kötelező. Ha már a zombi, vagy robot érzés fogott el, akkor kutasd fel magadban a gyermeket és nézz vagy olvass mesét. Fújj buborékot, cigánykerekezz, énekelj hintázás közben. Csinálj bármit, ami egy kicsit sem közelít a felnőtt viseledéshez.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!