Jump to content

Elég a másfél méter?

2020. 09. 25. 19:00

Tavasszal még azt hittük, hogy ha magunk mögött tudjuk ezt az időszakot, akkor egy könnyebb korszak vár ránk. Azóta már tudjuk, hogy ez nincs így.

Ebből az évből már a nagyja eltelt. A tavasszal beindult koronavírus mizéria az egész világot felbolygatta, de saját életünkben is jócskán megéreztük a változást. Az időkorlátozás sokak életét megnehezítette. Semmi sem működött úgy, mint ahogy az azelőtt történt. Kötelezővé vált a boltokban a maszk és a kézfertőtlenítő használata. Tartanunk kellett egymástól a másfél méteres távolságot.

Nyár elejétől már kissé felszabadultabban, sőt szabadabban élhettük az életünket, a merészebbek akár még külföldi nyaralást is bevállaltak. Arra is felhívták a figyelmünket, hogy a maszk használata még így is ajánlott, ahogyan a kézfertőtlenítés és a távolság megtartása is. Azóta már a második hullám fenyegetettségét érezhetjük az életünkben és most még inkább előtérbe kerültek a koronavírus elleni védekezés módszerei.

A maszkviselés mellett sokaknak nehezükre esik a másfél méteres távolság megtartása. A gyerekek alig várták, hogy újból közösségbe járhassanak, így esetükben ez akár a megvalósíthatatlan kategóriát jelenti. De miért éppen másfél méteres távolság betartására szólítanak fel?

Egy német bakteriológus, Carl Flügge volt az még az 1800-as évek végén, aki felismerte, hogy a tüsszentés, köhögés során a tesztből kiszáguldó váladékcseppek a tüsszentő, köhögő személytől másfél, két méteres körzetében ér le a földre, tárgyakra, személyekre. Később ebben már a technika is megerősítette a tudósokat.

A koronavírus-járvány idején tehát egyértelmű volt, hogy legalább ezt a távolságot javasolt lenne betartani. A vizsgálatok is azt igazolják, hogy a legalább két méter távolság megtartása, valamint a maszk orrot és szájat védő használatával igazán hatékonyan védekezni lehet a vírussal szemben. A vírus nem csak köhögéssel, tüsszentéssel kerülhet a levegőbe, hanem beszéd, az éneklés, vagy a sportolás során is.

A több és sokféle vizsgálat alapján az derült ki, hogy minél távolabb vagyunk egymástól — természetesen maszk viselése mellett —, annál nagyobb biztonságban tudhatjuk magunkat.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)