Jump to content

Túlélő üzemmódba kapcsolás

2020. 11. 17. 19:00

Egyöntetűen kimondhatjuk mindenki nevében, hogy olyan időszakot, évet élünk át, amit eddig még sosem tapasztaltunk. Még azt is megviseli, aki el sem kapta a vírust.

Tavasszal már ízelítőt kaptunk abból, hogy mennyire bele tud piszkálni az életünkbe a vírus, a védelmünk miatti intézkedések. A munka elvesztése, a más munka és tanulási módra való átállás egy új világba kényszerített bele. Megoldottuk, erős túlzással talán még bele is szoktunk, de nagyon vártuk a végét, hogy visszanyerhessük szabadságunkat. Most megint ebben a cipőben taposunk.

A korlátozások értelmében 8 órára haza kell érnünk. Minden kulturális programot lefújtak, a szórakozás most az otthonunk falai közé korlátozódik. Aki tavasszal azt gondolta, hogy egy életre elegendő volt a home office munkavégzés, az most megint belekényszerülhetett abba. A bekattanásig nem szabad eljutni, habár egy felmérés kimutatta, hogy az utóbbi időben megnövekedett a szorongást enyhítő gyógyszerek eladása. Az emberek nem élvezik a kényszerű bezártságot, a bizonytalanságot. Ahhoz, hogy ép ésszel átvészeljük, nekünk kell lépéseket tennünk. Ehhez megoldás lehet:

Selejtezés, beszerzés

Tegyél rendet, selejtezz, pakold át, fedezz fel. Egy ilyen nagy pakolás során rádöbbenhetsz, hogy mire nincs szükséges és megszabadulhatsz feleslegtől. Aztán arra is remek egy ilyen alkalom, hogy a hiányt felmérd.

Újtrateremtés

Dekorálj, alkoss szabad idődben. Keress olyan videókat, oldalakat, ahonnan ötleteket találsz, amelyet te magad is meg tudsz valósítani. Bátran kezdj hozzá alkotásaid kivitelezéséhez. Mi lehet a legrosszabb? Legfeljebb nem kerül fel a közösségi oldalra az alkotásod, nem igaz?

Bekuckózás

Amúgy is itt van a hideg idő, amikor szeretünk otthonunkba elvonulni. Teremtsd meg azt a környezetet, amelyben jól érzed magad. Pihepuha párnák, takarók, érdekes könyvek, zene, fények, illatok. Az otthon melege kell most és különben is rákényszerít az élet. Használjuk ki a lehetőségeinket.

Keress új ízeket

Az ízek és illatok az ételektől is származhatnak. Az ételkiszállítást igénybe venni is lehetőségünk van, de sokkal jobb, ha magunk készítjük el azt, amit elfogyasztunk. Próbálj ki új ízeket, új módszereket.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)