Gondolkodásmódunk, lelkiállapotunk, hozzáállásunk bizonyos dolgokhoz hatással van a mindennapjainkra, egészségünkre, ugyanis immunrendszerünk ellenálló és védekező képessége, függ az aktuális egészségi állapotunktól, fizikai erőnlétünktől, életmódunktól, és lelki állapotunktól. Pozitív gondolkodással valóban
Sajnos minden munkahelyen vannak olyan szituációk, amikor feletteseink, kollegáinkbírálnak minket. Fontos, hogy megfelelően kezeld ezeket a kellemetlen szituációkat, a későbbi konfliktusok megelőzés érdekében.
Bonyolultabb kockázati tényezők felismerésére is alkalmas új számítógépes módszerrel vizsgálták az Alzheimer-kór és és az időskori demencia kialakulásának kockázatát az ELTE és a Semmelweis Egyetem kutatói. Milyen eredményre jutottak?
A banán, kicsik és nagyok közt is nagy népszerűségnek örvend, ugyanis nem csak finom, de megtalálható benne a szervezet normál működéséhez szükséges A-,C-,E-,K-,B-vitamin, valamint réz, jód, foszfor, magnézium, kálium és
Táplálkozás candidiázis esetén „Candidás vagyok, de az a diéta, amelyet javasoltak, valami borzasztó, mert már jártányi erőm sincs, ráadásul a hónap végére elviszi az összes pénzemet.” Ez tipikus mondat ama
Szívünk a keringési rendszerünk központja, testünk "motorja". Vajon mindent tudsz róla?
Táplálkozás candidiázis esetén „Candidás vagyok, de az a diéta, amelyet javasoltak, valami borzasztó, mert már jártányi erőm sincs, ráadásul a hónap végére elviszi az összes pénzemet.” Ez tipikus mondat ama
Vajon megelőzhető a gyógyszer addikció, ha a betegek orvosi felügyelett állnak gyógyszeres kezelés alatt?
Négy magyar kutatócsoport összefogásával, egy hatalmas egészségügyi adatbázis elemzésével új, olykor meglepő kapcsolatokat mutattak ki ismert betegségek megjelenése között a szakemberek. A most közzétett térkép segíthet a komplex betegségek biológiai

A bélbetegség civilizációs betegség, vagyis az egészségtelen életmód miatt egyre több embernél jelenik meg, és egyre korábban. Az orvosok hangsúlyozzák, hogy a korai felismerés és a gyógyszeres kezelés a megoldás
Felmérések szerint, a magyarok 80 százaléka jelenlegi formájában eltörölné az óraátállítást. A mostani megoldás ellenzőinek a bosszúság mellett már kára is származott az óramutató kötelező csavargatásából, ezért a többség az