Jump to content

Idősen is fiatalon- A mozgás ereje

2015. 02. 19. 12:25

Az életkor csak egy szám. Bármikor áttérhetsz az egészséges életmódra! 54 évesen beteg volt, és elhízott, még járni is alig bírt. Most, 65 éves korában Robert Durbin teljesen átalakult!

Minden a Youtube-os tornavideókkal kezdődött, melyek meghozták a kedvét a tornához. Szeretett volna jobban foglalkozni gyermekeivel, és unokáival, ehhez viszont nagyobb erőnlétre, fittebb testre volt szüksége. Mondanom sem kell, hogy a családja is támogatta a döntésében.

Ekkor kezdett el edzőterembe járni, s napi 1-2 órákat edzett saját testsúllyal és szabad súlyokkal, valamint kardió gyakorlatot végzett. Kezdetben még fűzőben, és a lába miatt egy különleges csizmát viselve. Az eredmény: ma már majd kicsattan az egészségtől!

Egy esés miatt korábban eltörte a bokáit, kerekesszékbe kényszerült, műtétek sorozatát vállalta, s az orvosok idősebb korára tolószékkel „kecsegtették.” Mindehhez jött még a túlsúlya, és a dohányzás miatt károsult tüdeje. Még az edzések elején eltávolítottak egy daganatot a bal füléből, majd döntött: végleg szakít a dohányzással.

Egyre jobban, és jobban érezte magát. Ma már korláton is edz. Változtatott az étrendjén, és az edzés is a hobbijává vált. A körülötte lévő emberek csodálják kitartásáért. Rengeteg edzéssel kapcsolatos álma van.

Azt hiszem ez az ember minden korosztály számára követendő példa!

Nézz meg egy kis ízelítőt az edzéséből!

(Forrás:youtube.com /Fotó:musclereview.net)

További érdekességekért kattints ide, és csatlakozz a Facebook oldalunkhoz!