Jump to content

Szórakoztató mozgásformát keresel? Van néhány

2022. 04. 22. 19:00

Tudod, hogy az egészségedet szolgálja amellett, hogy az alakot is formálja a testmozgás, de mégis nehezen veszed rá magad? Szívesen mozognál úgy, hogy azt szinte észre sem veszed és még élvezed is?

Vannak, akik belekezdenek a konditermes edzésbe és futásba azért, hogy megszabaduljanak a felesleges kilóktól, no és persze vissza szeretnék nyerni egykori alakjukat, formájukat. Aztán annyira belejönnek, hogy szinte a megszállottjuk lesznek.

Lehet, hogy csak a magam nevében beszélek (írok), de a séta számomra a kikapcsolódás egyike. Ha jó a kedvem, ha szomorú vagyok, irány sétálni. Lehet, hogy csak a város utcáit járom, de legtöbbször keresek valami természetközeli helyet, ahol nemhogy lefáraszt ez a mozgás, de sokkal többet nyerek.

Nem tudom, hogy ki hogyan van vele, de ilyen szempontból a sétát nem veszek mozgásformának, pedig valójában az. Kikapcsol, feltölt, megmozgat és még akkor is jól esik, ha fizikailag el vagyok fáradva. Szellemi fáradtság ellen a legtökéletesebb megoldás. Csak én vagyok ezzel így?

 

A tánc, mint nonverbális kommunikáció is működhet. A táncra tekinthetünk úgy, mint szabadidős tevékenységre, de sportra már kevésbé. Pedig megizzaszthat, kifáraszthat úgy, hogy közben szórakozunk, élvezzük mindazt.

Egyre többen találnak rá a jógára. Talán azért, mert akár otthon is le tudjuk teríteni a szőnyeget és sok videót, online lehetőséget találhatunk. Mivel helyváltoztatás nem, csak helyzetváltozás történik, így azt gondolják sokan, hogy ez nem is kíván különösebb erőkifejtést. Nos, aki nem hiszi el, hogy izmokat megpróbáló tevékenység, azt tartson meg egy nehezebb pózt. Nem is olyan egyszerű.

Ha pedig még a lelkünket is edzeni kívánjuk, akkor támogassuk meditációval.

Nemcsak a kislányok rózsaszínes hóbortja lehet a lómánia. Felnőttként is rátalálhatunk arra a sportra, amelyet úgy hívnak, hogy lovaglás. Miért lenne sport, ha nem is mi, hanem a ló járkál, fut? Ugyancsak azt javaslom, hogy mielőtt ítélkezik valaki, pattanjon nyeregbe. Már a lóra való felszállás sem egyszerű, de a nyeregben maradás megedzi a lábakat, oda kell figyelni a testtartásra.

 

Bármelyik mozgást végzed a fentiek közül, jó hatással leszel saját testedre, de még a lelkedre is. És éppen ez a cél.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | Képek: Pixabay)