Jump to content

Időpocsékolás? Dehogy! Lészükséglet

2022. 09. 06. 19:00

Te is úgy érzed, hogy összefolynak a napok, mert annyi minden zajlik körülötted? Hétköznap alig éred utol magad és a hétvégén igyekszel bepótolni el nem végzett feladatokat?

A sok teendő elvégzése elfáraszt, ugyanakkor stresszel is, ezért nemhogy jobbat aludnánk a sok minden mellett, hanem a feszültség még az alvásra szánt órákat is felemészti. Egyszerűen már a fáradtságtól és a feszültségtől sem sikerül elaludni.

Még egy felnőtt számára is szükséges a napi 7 órányi alvás. Habár elvesztegetett időnek vélik sokan, valójában nagyon is kell ahhoz, hogy a szervezetünk megfelelően tudjon működni. Lehet, hogy te magad is úgy érzed, hogy az ébren töltött idő nem elegendő ahhoz, hogy mindent elvégezz, amit szeretnél, de ha az alvásodra odafigyelsz, akkor csak jót teszel magaddal. Ellenben azokkal, akik kisajtolják magukból a feladatok elvégzését és akár ezt az alvás oltárán is feláldozzák. Azzal tisztában vannak, hogy az alvás szükséges, de úgy vannak vele, hogy majd hétvégén bepótolják, amit a hétköznapokból lenyesnek a pihenésből.

Vajon ki lehet hétvégén pihenni azt, amit hétköznap eltékozlunk?

Szakemberek szerint még a felnőttek számára is szükség van minimum 7 óra alvásra. Ennél több sem szükséges, de ez a minimum. Ráadásul minden nap. A kevesebb alvás vagy a több felborítja a biológiai óránkat és többet ártunk ezzel, mint használunk. Ebből egyértelműen kiderül, hogy a hétvégére betervezett, akár egész napos alvással sem lehet kárpótolni a hétköznapok alvási igényét. Méghozzá azért, mert a jóval kevesebb alvásra fordított idő legyengíti az immunrendszert, egyes betegségek esélyét pedig nagy mértékben megnöveli.

Azt mindenki tapasztalhatta már magán, hogy a kevés alvás miatt nyűgössé válhat, de ennél sokkal súlyosabb tünet a koncentráció hiánya, a memória gyengülése, tartósan pedig kihatással lehet a szexuális életünkre, a bőrünk épségére, szépségére és a hízásra is.

Ha te is már hétfőn a péntek délelőttöt várod azért, hogy majd hétvégére ütemezd be a hétköznapokból lefaragott alvásra szánt időt, akkor el kell szomorítanunk, hogy nemcsak pótolhatatlanok azok az órák, de hosszú távon még az egészségedet is károsan befolyásolja. Vagyis, ha fitt és egészséges szeretnél maradni, akkor az étkezésen, kellő folyadékfogyasztáson és mozgáson túl legalább ilyen nagy figyelmet kell szentelned az alvásra is.

A tanulság tehát annyi, hogy naponta szükséges legalább 7 órát a pihenésre szánni.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | Képek: Pixabay)