Jump to content

Háromezer-ötszáz könyv gyűlt össze a pécsi egyetem kampányában

2014. 04. 29. 16:13

Sikeres volt a Pécsi Tudományegyetem (PTE) meseolvasást népszerűsítő kampánya. A kedden zárult nyolc hónapos akció során 3500 mesekönyv gyűlt össze, melyet a szervezők a kampányban résztvevő iskoláknak, óvodáknak ajánlanak fel. Rengeteg szebbnél szebb kiadvány érkezett az ország különböző pontjairól, sőt még a határon túlról is, hiszen szlovák és vietnámi mesekönyvet is kaptak - írta az egyetem a távirati irodához eljuttatott sajtóközleményében.

A közleményben utaltak rá, hogy a PTE tavaly szeptemberben indította el Meseszép elnevezésű kampányát mesekönyvgyűjtő-akcióval, felolvasásokkal és táncestekkel azért, hogy megmutassa, milyen értékes a családban meséléssel, közösen eltöltött idő. Egyúttal felhívja a szülők figyelmét, hogy érdemes a mostaninál nagyobb gondot fordítani gyermekeik lelki fejlődésére, ha mással nem, legalább az esti rendszeres meseolvasással.

Az eredetileg lokálisra tervezett, főként egyetemi épületekben, általános és középiskolákban, óvodákban zajló rendezvénysorozat fogadtatása a vártnál is pozitívabb volt, a Meseszép országosan ismert lett, s számos intézmény, szervezet, cég, magánszemély csatlakozott hozzá, míg mások hasonló kezdeményezésbe fogtak.

Hozzátették, hogy ennek eredményeként a kampányállomások számát 22-ről 30-ra, a mesegyűjtő pontokét 39-ről 45-re, a mesélőkét 14-ről 17-re növelték. Az akció ideje alatt neves személyiségek tartottak felolvasásokat, a PTE Táncegyüttes pedig két alkalommal egy sokféle zenei darabot és műfajt ötvöző látványos táncesttel jelentkezett.

Fotó: freedigitalphotos.net forrás:lelkiélet.hu/MTI