A család különböző személyiségű emberek gyűjtőhelye, akik egy fedél alatt, egy légtérben kénytelenek élni. Ez pedig azzal jár, hogy állandóan érintkeznek egymással, és a folyamatos interakció konfliktust szülhet.

Vannak tipikusan olyan szülői megnyilvánulások, amelyek tovább feszítik a húrt, nem pedig a feszültséget oldják. Ilyen az, amikor a szülő túlféltő. Ha egy szülő mindig számon kéri gyermekét, felbosszantja őt. Főleg ha már felnőtt a gyermek, saját fizetéssel rendelkezik, de még otthon él, akkor veszik zaklatásnak, ha lépten-nyomon be kell számolnia tetteiről, fizetéséről, arról, hogy mit vásárol, hová megy. Az okos szülő ezt úgy oldja meg, hogy gyermekének növekedésével egyenes arányában háttérbe szorul az irányítás. Gyermekét „kiengedi a fészekből”, úgy tekint rá, mint érett, önálló személy. Ez azonban nagyon nehéz sok szülő számára, sok édesanya, édesapa esik a túlféltés hibájába. Az, hogy tanácsokkal látjuk el gyermekeinket szülői feladat, de egy felnőtt személyiségtől ne várjuk el, hogy azt a fiatal maradéktalanul teljesítse is. Leszűri a mondattokból a neki megfelelő információt, de saját belátására van bízva, hogy abból mennyit használ fel és mennyit nem.

Egy másik szülői hiba, amikor a saját képére próbálja faragni, nevelni gyermekét. Az ilyen szülő meg van elégedve saját életével, habitusával, viselkedésével, nevelési módszereivel, és ami már egyszer bevált, azt követni érdemes. Ezt várja gyermekétől. Ha mindig azzal dobálózik a szülő, hogy csinálja úgy a gyerek, mint ő, azonban teljesen más értékrendű, vérmérsékletű, életlátású emberekről van szó, akkor egészen biztos, hogy ez konfliktusokhoz vezet, a kapcsolat megromlását eredményezi.

Egy másik hiba, ha a szülő úgy véli, gyermeke nem a megfelelő irányba halad, és minden áron igyekszik a helyes útra terelni őt. Ez önmagában nagyon is szép cselekedet lenne, csak az nem mindegy, hogy ezt hogyan teszi meg. Egy okos szülő hagyja az útján a gyermekét, és bátorítja, megbeszélik azt, hogy miért éppen ott jár, ahol. Akkor is mellette van, amikor felismerésre jut, hogy az ösvény, amin jár, rossz, segíti a helyes útra lépni. Ehhez azonban az szükséges, hogy hagyjuk gyermekünket élni, ne szóljunk bele az életébe mindig. Ezt azonban nehéz betartani egy szülőnek akkor, ha láthatóan nem jó az. Mégis a csendben háttérben lévő, mindig segítségre kész édesanya vagy apa hatékonyabb, mint az állandóan terelő szülő.

Ha valamelyik típusba tartozik is a szülő, a gyermeknek nem tudja már őket megváltoztatni. Amit tenni tud az, hogy felhívja szülei figyelmét arra, hogy ez a viselkedés mennyire rombolja kapcsolatukat.

(Fotó:onlineparentingcoach.com/medimanage.com)