Jump to content

Miért ne játszhatna egyedül?

2014. 09. 12. 12:01

Folyton rajtad lóg a gyermeked, és úgy tűnik, mintha nem tudna egyedül játszani? Tanítsd meg rá! Egy óvodáskor kezdetén lévő gyermek 20-30 percet is tud már egyedül játszani.

 

Tarts Velünk a Facebook-on is, ITT!

Nehéz úgy megtanulnia egy gyermeknek egyedül játszani, hogy folyamatosan van mellette egy felnőtt. Először az anyuka, aztán az óvónéni, vagy a dada, a bébiszitterekről, és nagymamákról már nem is beszélve. Ha egyedül maradna, úgy érzi, kicsúszik a lába alól a talaj, és nem tud mit kezdeni a helyzettel. Nem tudja, hogy kell egyedül elfoglalnia magát.

Sokszor a szülők a ludasak a dologban. Az anyuka megmondja a gyereknek, mit milyen színűre színezzen, mit rajzoljon, hogy öltöztesse fel a babát, stb. Ha pedig egy így nevelt gyermek egyedül marad, elönti a bizonytalanság, és nincs kedve ahhoz, hogy egyedül fedezze fel a világot. A szülő sem mindig tudja elfogadni a tényt, hogy a csemetéje képes egyedül játszani.

Arra, hogy teljesen egyedül tudjanak játszani, nagyjából három éves koruk körül képesek a gyermekek. Ekkor kezd el kiteljesedni a fantáziaviláguk, s akár órákon át is beszélgethetnek a játékaikkal, ha senki nem szól közbe.

(Forrás: BabaPatika 2013 október / Fotó:www.carpetcleaningminneapolisaavalon.com)