A törzs tagjai, és babái harmonikusak, nyugodtak, és barátságosak voltak. Sehol egy síró, vagy épp követelőző gyermek, s a csecsemők szabadon jöttek-mentek, ahogy nekik tetszett.

Lássuk, mit tanulhatunk tőlük!

A hagyományos kultúrákban természetes az egyedüli, illetve a kis segítséggel lezajló szülés, így az nem veszít az intimitásából. A csecsemőt mindig ráhelyezik az édesanya testére, s ily módon kialakul közöttük egy érzelmi kötődés, ami nagyon meghatározó a későbbi kapcsolatukban. Szoros, szerető kapcsolat alakulhat ki így anya-gyermeke között.

Fontos számukra a hordozás, hiszen a gyermekek így érzik biztonságban magukat. Nem sírnak, nyugodtak, mert megkapják a szoros testi kontaktust, ami szükséges a biztonságérzetük kialakításához. Azok a gyermekek, akiket nem hordoznak, frusztráltabbak, görcsösebbek, sírósabbak. A jekána anyák gyermekei éjjel is a mamával alszanak. A mi kultúránkban a gyermekek külön szobában alszanak, babakocsiban visszük őket, ha megyünk valahová. A gyerek nem lát bennünket, s így azt sem, hogy reagál az anyukája a világra, nem hallja a szívverését, nem érzi az illatát, a testhőmérsékletét, nem érzékeli az érzelmeit.

Azok a gyermekek, akiket hordoznak, a sírást csak jelzésként használják, s később sokkal függetlenebbek lesznek, kevesebbet sírnak.

(Forrás: Jean Liedloff: Az elveszett boldogság / Fotó:www.origo.hu)