Ha naponta minőségi időt szánsz a mesélésre, szívből mesélsz, és figyelsz arra, hogy miről szeretne hallani a gyermeked, mire kíváncsi, akkor tudatosan, és jól mesélsz.
Szívből és emlékezetből érdemes mesélni, szinte magadat is beleszőve a történetbe. Ekkor egymás szemébe nézve, egy közös burokban tudtok a gyermekkel barangolni a mesék birodalmában. Természetesen annyi mesét, ahány nap van, nem lehet megjegyezni, ezért olvasni is kell.
A népmeséknek van egy különleges rendje, melyben nyelvi sajátosságok, jellegzetes szófordulatok vannak, melyek egyben kötöttséget is jelentenek. Vannak tipikus kezdőelemei: „Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, ahol a kurta farkú…”. Ha a mesét magadban színes, részletgazdag képekre osztod, könnyebben fog menni a mesélés. A gyakorlat teszi a mestert, természetes, hogy az elején nehezebben megy.
A mesepedagógia világába a meséken kívül beletartoznak a mondókák, népdalok, népi játékok, találós kérdések is, melyek ugyanazon szimbolikus nyelven beszélnek az élet minden szeletéről, pl. a testről, születésről, barátságról, természeti jelenségekről, stb. A mondókák, játékok során az egyes mozgások fejlesztik a jobb agyféltekét, a képzelet forrását. A találós feladványok gyors agyfélteke-és perspektívaváltásra késztetnek, ezáltal lesz integrált működésű az agy, ettől lesz harmonikus az írás, olvasás, mozgás.
(Forrás: Baba Patika 2014 május / Fotó:themes.com)
