Az oktatásnak kell őket egy olyan jövőbe juttatnia, amiről fogalmunk sincs. Még azt sem tudjuk, hogy a következő 5 évben mi lesz. Egyszerűen megjósolhatatlan, és ez elképesztő.

A gyerekek hatalmas innovációs képességekkel rendelkeznek, tehetségesek. Fontos beszélni arról, hogyan ne tékozoljuk el ezt a tehetséget. A kreativitás ugyanolyan fontos az oktatásban, mint az írástudás, és eszerint is kellene vele bánni.

A gyerekek nem félnek a tévedéstől, újra próbálkoznak. Készek tévedni, és előbb-utóbb előjönnek valami eredetivel. Sajnos, mire felnövünk, a legtöbben elveszítjük ennek a képességét. Nem vagyunk többé készek tévedni. A hibákat az elkövetendő dolgok közül a legrosszabbnak látjuk. Így működnek a mai országos oktatási rendszerek. Kineveljük a gyermekekből a kreatív képességeiket.

Az érem egyik oldala A Földön minden oktatási rendszerben ugyanaz a tárgyak hierarchiája. A tetején a matematika és a nyelvek, aztán a bölcsészet, és alul a művészet. Minden rendszerben van a művészeten belül is egy hierarchia. A képzőművészet és a zene általában magasabb rangot kap, mint a színház és a tánc. Táncot például nem oktatnak minden nap. A gyerekeket fokozatosan csípő fölött kezdik el oktatni, és egy idő után csak a fejükre fókuszálnak.

Az oktatási rendszerünk az akadémiai képesség ideájára alapoz. Az egész rendszert - mindenhol a világon - akkor találták fel amikor nem volt közoktatás, tényleg, a XIX. század előtt. Mind azért jött létre, hogy az ipari forradalom igényeit kiszolgálja. Így hát a hierarchia két ötletben gyökerezik. Először, a munka szempontjából leghasznosabb témák a tetején vannak. Így vélhetően jóindulatúan elterelték gyerekként az iskolában azoktól a dolgoktól, amiket szeretett, azon az alapon, hogy sohasem kapna munkát, ha azt csinálná.