A tolla meg milyen förtelmesen kék! Ilyen színt én sohasem vennék magamra. A farkát meg úgy húzza maga után, akárcsak egy róka.”
A varjú ekkor elhallgatott, és várta, mi lesz. A páva egy darabig nem szólt, majd szomorkásan elmosolyodott, s azt mondta: „Azt hiszem állításaid nem felelnek meg a valóságnak. Azt mondod, kevély vagyok, mert egyenesen tartom a fejemet, olyannyira, hogy vállamon feltarajzik a toll, nyakamat pedig rút toka csúfítja. De valójában legkevésbé sem vagyok kevély. Pontosan ismerem a magam fogyatékosságait, és tudom, hogy lábamat csupasz, ráncos bőr borítja. Éppen ez okoz bánatot, és emiatt hordom magasan a fejemet, hogy ne kelljen látni a lábamat.
Te csak azt látod meg rajtam, ami csúf. Erényeimet, szépségemet nem veszed észre. Neked még nem tűnt fel ez? Amit te csúfnak nevezel, az emberek éppen ezért szeretnek engem.”
Beszélgessetek!
A fenti mese kapcsán beszélgethettek arról, hogy ő mit tesz, ha a társai csúfolják. Kérdezd meg, szerinte miben rejlik a páva bölcsessége. Sejtesd vele, hogy bizony lehet, hogy segítségre szorul a varjú. A mese érinte az kevés önbizalom-kevélység-irigység témakörét is. Megannyi téma! El is játszhatjátok a történetet, s belebújhattok a madarak bőrébe.
(Forrás:Nossrat Peseschkian: A tudós meg a tevehajcsár. Keleti történetek – nyugati lelki bajokra, Fotó: Szűcs Édua)
Szeretnél hírt kapni a friss cikkekről? Kövess minket a Facebook-on!
