Próbálta már kedvesen: - Gyere, kóstold meg, meglátod milyen finom.
Máskor alkudozott vele: - Na, csak öt kanállal egyél, és aztán jöhet a süti.
Volt már, hogy elvesztette a türelmét, és kiabált. Végül dühében elzavarta a kislányt az asztaltól. Utána persze bánta, de már nem volt mit tenni. Azt is elhatározta, hogy szigorú lesz: - Addig nem mehetsz játszani, amíg el nem fogyott az ebéd!
Mindegy. Akármit főz, akármit mond, a kislány nem eszik. Pár falatot ugyan sikerül beleimádkozni, de minden étkezés nyűg.
Aztán egy nap zellerkrém levest küld a nagymama kóstolóba. Nagyon finom, de anyuka tudja: a kislány megkóstolni sem lesz hajlandó. Aznap délelőtt annyi a tennivaló, hogy nincs idő külön főzni a gyereknek. Ha nem eszi a levest, hát éhen marad. De amikor kiszalad a kislány a konyhába, hogy megkérdezze, mi lesz az ebéd, az anyja hirtelen ötlettől vezérelve azt mondja:
- Meseleves. - Az mi? – tátja el száját a kis copfos. - Olyan leves, hogy ha szépen eszed, mesélek közben. - És mit mesélsz? - Majd meglátod. Nagyon izgalmas lesz. Bár még csak tizenegy óra múlt, a kislány nyafogni kezd: - Éhes vagyok. Mikor ebédelünk már? Mire eljön az ebédidő, a kislány már könyörög, hogy egyenek végre. És csodák-csodája, amíg anya halkan mesél neki fejből, fogy a zellerkrém leves. Utána a második fogás is eltűnik a tányérból. - Ma nagyon finomat főztél! – dicséri anyját a kicsi. - Mikor lesz megint meseleves? - Ma zellerből készült a meseleves. Holnap paradicsomból lesz. Jó? - De mesélsz hozzá? – aggodalmaskodik a kislány. - Hát persze.- Nem vagy normális – mondja a szomszédasszony, amikor a kislány édesanyja elmeséli, hogyan eteti a gyereket. – Csak elkényezteted. Én már rég odacsaptam volna, ha a gyerekeim nem ennék meg az ebédet. A kislány anyja nem válaszol. Ő nem tud odacsapni. Hetek-hónapok múlnak el, és a kislány egyre többféle ételt hajlandó megkóstolni. Zellerkrémlevest már mese nélkül is eszik. Néha, vészhelyzetben azért előkerül a mesevarázslat.- Kóstold meg a szilváslepényt – kínálja a nagymama.- Nem szeretem. – húzza el száját a kislány. - Kóstoltad már? - Nem. De nem szeretem – makacskodik a kicsi.A nagymama sóhajt. Igaza van. De a kislány anyja már tudja, mit kell tenni:- Mesélek neked a pásztorfiúról, aki úgy szerette a szilváslepényt, hogy nem is akart mást enni.- Jó – egyezik bele a kislány, és boldogan hátradől. A mese végén elgondolkozik, majd a nagymamához fordul: - Teszel nekem porcukrot a szilváslepényemre? Néhány nap múlva anyukának gyanússá válik a csönd a gyerekszobában. Nagyobb zsivajhoz szokott. Aggodalmasan lép az ajtóhoz, bekukucskál. Négyéves kislánya a babaágy mellett ül kötényben, kezében fakanállal. Kedves, türelmes hangon magyaráz öt hónapos húgának: - Akkor most mondok neked egy mesét a babáról, aki nem akart rendesen szopizni. Anyuka csendben mosolyog. Lehet, hogy a kicsi jó evő lesz? (Berg Judit: Meseleves vagy nyakleves?)Csatlakozz a Lelki Élethez a Facebookon! Fotó:flickr.com