Felnőtt koromra megtanultam figyelmen kívül hagyni a sértő megjegyzéseket, de gimiben a gúny tárgya állandóan én voltam. Ami még ennél is rosszabb, hogy néhányan kiálltak mellettem. A gúnyolódások miatt félelemmel, depresszióval, állandó idegeskedéssel és gyomorbántalmakkal küzdöttem. Ha ismered a történetemet, akkor biztosan emlékszel rá, hogy a legtöbb gimis napom könnyekkel végződött. Majd egy ilyen alkalom vezetett el odáig, hogy öngyilkosságot kíséreltem meg.
Nem szóltam a szüleimnek arról, hogy kiközösítenek a suliban, mert nem akartam csalódást okozni nekik. Azt hittem, képes vagyok kezelni a helyzetet, de tévedtem. Most már tudom, hogy el kellett volna mondanom nekik az igazat.
Ahogy a világban utazom és előadást tartok több tízezer fiatalnak, saját szememmel látom, hogy senki sem kivétel a megbélyegzés alól. Ez éppen olyan, mint egy járvány, ami nem csak Észak- Amerikában, hanem az egész világon szedi áldozatait.
Manapság már fogyatékosnak sem kell lenned ahhoz, hogy a pletykák, a sértések és a vádaskodások központi tárgyává és áldozatává válj. Makkegészséges, 16 éves fiatal lányok törnek össze lelkileg, amikor a társaik olyanokat mondanak rájuk, hogy túl kövér, túl sovány, más a bőrszíne, nagy a szája, görbe az orra, elálló a füle vagy éppen más a frizurájuk.
Ez a hozzáállás egyre inkább terjedőben van, mint például az is, hogy a fiatalok, akik már nem bírják tovább a rájuk nehezedő nyomást idegességükben vagdosni kezdik magukat. Az iskolai lövöldözések és a drámai gyilkosságok is túl gyakoriak mostanság. Sokszor a lövöldöző maga is áldozata a megbélyegzésnek, aki úgy dönt, hogy fegyverrel áll bosszút az ártatlan célpontok ellen vívott háborúban. Ez egy olyan körforgás, ahol a megbélyegzés áldozata önmaga is áldozattá válik. A legszomorúbb ebben az, hogy számos áldozatnak nincs szerető családja, ahogy nekem volt. Senki sincs, aki megmentse vagy felkarolja őket, esetleg csak letörölje az arcukról a könnyeket.
(Fotó:findperspective.org)
